2008. május 31., szombat

Ma-ma


Sziasztok, ismételten jelentkezünk. Ma köszönteni voltuk a Tési-dombi (anya anyuja) Mamit. Tökjó neki, ma szülinapja van, 10 nap múlva meg névnapja, amikor én pontosan féléves leszek :P Úgyhogy talán én is kapok vmi ajándékot majd akkor :) Bár ma is kaptam, illetve már volt, csak ma adták rám életemben először... a SZOKNYÁT :) És képzeljétek el, nem huzogattam. Még... :)

Szóval gurultuk a kilométereket fel-le, jó meleg is volt nem mondom. Viszont a nap híre, hogy már 5-ször ettem, úgyhogy még 2 kaja simán belefér a napba :) Ügyes vagy Kislányom! (Anya)

virág
Mamival
a békámmal
már itthon


2008. május 29., csütörtök

Nem sok, + vidi

Ma nem történt sok minden. Szerencsére olyan kuka meleg sem volt. Anya reggel elment a Plusba, majd leszakadt a keze, megállt a bolttól hazáig vagy 20-szor, de aztán csak hazaért :) Én még mindig aludtam, rá pár percre ébredtem fel, hiába, ha boltba kell menni, akkor mostanában engedem. Ha meg nem, akkor megyek én is kézben,(kenyérbolt 5 percnyire van tőlünk), és olvadnak tőlem a nénik :P
A délután nagy részét játszival töltöttem meg alvással. Pár napja csak napi 4-szer eszek, ez keserves Anyáék szerint, de hát mit csináljak, ha nem kell több, így is hagyogatok még abból is. Igaz literszámra iszom a folyadékot, bár ez nem ugyanaz. Úgyhogy éjjel is felkelek enni szüleim nagy örömére, de hát ha felkelek, akkor felkelek, nincs mit tenni, az a legfontosabb, hogy legalább eszek.
Este, illetve az előbb, míg Anya az udvaron összegereblyézett(tökjó buli volt :)-Anya), bealudtam őt nézve Apa karjaiban. Úgyhogy már az igazak álmát szusszantom.. :)
DaveeBaby-nél láttuk, hogy videjót innen is be lehet szúrni, így kapva kaptunk a lehetőségen(remélem nem hariiii, nameg remélem sikerül!!), és feltesszük az egyik felvett pár percünket. A legeslegvégén megtekinthetitek négykézlábas hintázásomat. Apa el is nevezett Rugónak, mert amióta ezt felfedeztem, mindig csinálom :D

2008. május 28., szerda

Meleg :)


Gondolom nem volt senkinél sem újdonság :) Már második napja csodálkozunk a Bácsikámmal, Márkkal, hogy mi a fene történt, miért nem kell annyi ruhát hordanunk már. Persze ez megváltás is nekünk, nagyon jó héderelni a babakocsiban egy szál szinte semmiben :) Igaz, amikor felmentünk ma a városba, kicsit bemelegedett a verda, de olyankor kaptunk iszit, és máris jobb lett minden. Muszáj volt egyébként felkerekeznünk, mert a Mami ma tudta meg, hogy minden 2008-tól született baba 30.000Ft-os vásárlási utalványban részesül. De persze ez csak mi ránk, várpalotaiakra vonatkozik, mert a polgármester bácsi a bébikre fordítja a pénzt, ami már nem kell neki. Nagyon rendes szó mi szó. Így már nem fájt a szüleink feje, hogy miből tellik majd pelusra, a legeslegjobbkor jött :) Bár nem ártott volna, ha mondjuk az érvényességét megnyújták, mondjuk 2007. decembertől..... :P No mindegy.. :)


Itthon már, ennyire nagyon melegünk volt, teljes a kiterülés :)


2008. május 26., hétfő

Hiszti-mentes nap :)

Ó igen, ma nem hisztiztem :P De csak azért ám, mert a Maminál nem merek :D Ugyanis 2 órát Anya nélkül voltam, mert jelenése volt Szabinál, a fodrászbarinőjénél délre. Így hát szépen eljátszogattam itthon a Bácsikámmal együtt. Jaaa, hát persze, hogy Márk is felébredt, amint kitette Anya a lábát a kapun :D De jók voltunk eskü :)

Délután pedig játszottam Anyával a nagyágyon. Már minden pillanatomat lesni kell, mert nagyon gyorsan forgolódok. És ez a rugózás, tökre bejön nekem :) Lesz videjó is erről, már elkészült, csak fel kell tenni!

Íme egy tegnapi és pár mai fotó. Szépen lekerültünk a földre :)








Holnap randizunk Szabiékkal, végre láthatjuk a kislányát, Nórikát! Ő 3 hónapos múlt, már nagyon várja mindenki a nagy találkozást!

2008. május 25., vasárnap

recept+gyermeknap

Köszönjük szépen a köszöntéseket!
Úgy döntöttünk, ha már ennyire tetszett nektek a torta, Anya leírja ide a receptet, így akinek kell, lementheti majd! :)

KINDER PINGUI TORTA
Hozzávalók a piskótához:
4 tojás
12 dkg porcukor
2 evőkanál olvasztott vaj
2 evőkanál víz
10 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
2 dkg kakaópor
Krémhez:
1 tubus sűrített tej
1 csomag habtejszín
kb 4 evőkanál kókuszreszelék
1 evőkanál zselatin
6 evőkanál víz
Tetejére:
1 tortabevonó csoki
kókusz
A tojássárgákat összekeverem a cukorral, belekeverem a vajat, vizet. A lisztet elegyítem a sütőporral és a kakaóval. Hozzáadom a tojásos masszához, majd simára dolgozom. Felverem a tojásfehérjét és óvatosan hozzáadom.
Sütőpapírral (vagy vajas-lisztes)bélelt tortaormába simítom a masszát. Előmelegített sütőben közepes hőfokon sütjük.
Krém:
A sűrített tejet felmelegítem, de nem hagyom, hogy megkaramellizálódjon. A feloldott zselatint keverem el benne ezután. A tejszínt felverem, és mikor majdnem kemény a hab, hozzáadom a sűrített tejet(benne a zselatinnal már).
Kemény habbá verem, majd hozzákeverem a kókuszreszeléket.
A végén a tortalapot két lapra szelem, rásimítom a krémet az elsőre, majd befedem a másik lappal.
Díszítés bevonóval, és ízlés szerint megszórom kókusszal.
Nagyon finom kis desszert, jó étvágyat hozzá!
BOLDOG GYERMEKNAPOT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES BARÁTUNKNAK!

2008. május 24., szombat

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, APA!

Reggeltől egészen mostanig sürögtünk-forogtunk, meg sem álltunk, és mindennel elkészültünk! A torta is néhol kis zökkenővel, (gyerkőcök felébredtek, fakanál eldob..), de elkészült! Nagyon örült neki Apa, egyből fel is vágta, amint hazajött a munkából :) Még én is kaptam egy nyalintást belőle :P (Cori)



ééééééééééééés íme a fincsi ajándékunk






Ezek pedig mi lennénk. Annyira pörögtünk egész nap, hogy így végeztük mindketten Márkóval. 2 perces különbséggel :D




NAGYON SZERETÜNK, ÉDESEM! Én és a kislányod is egyaránt :) Örülök, hogy Te vagy a férjem, és a kislányom apukája!!

2008. május 23., péntek

Édesem/Apa szülinap

Ó igen, a Drágám holnap lesz 23 éves! :) Emlékszem, hogy amikor összejöttünk, ezelőtt kicsivel több, mint 3 éve, pont a korkülönbség miatt szakítottam vele, én kis naív :) Az volt életem egyik legnagyobb baklövése. Aztán rájöttem, hogy hiába, mert fülig belezúgtam, és ezen nem lehet változtani, így hát visszaédesgettem magamhoz, ami nem volt nehéz ;)
Az első együtt töltött szülinapján emlékszem, még a sminksuliba jártam, és azt mondtam neki hogy ott alszom fent Pesten. De persze csak lódítás volt, mert én előző nap legyártottam a meglepi tortát, elterveztem mindent előre :) Évával, akkor még csak anyósjelölt volt, már akkor is jól kijöttünk egymással, sms-ben értekeztünk, hogy mikor megyek, addigra elkészíti a menüt. Rajmi egész nap hivogatott, reggel is várta, hátha felköszöntöm a telefonban, de semmi, ez az őrült nőszemély megfeledkezett róla.. Pedig csak ez is a meglepi része volt :)
Hazudnék, hogy nem haragudott meg kicsit, de aztán megenyhült, miután meglátta a kezemben az oroszkrémtortát, amit én készítettem neki... :)
Úgy tervezem/tervezzük, ismételten csak Évával, aki már az anyósom :), hogy nagyon fini ebéddel várjuk majd haza, és persze az elmaradhatatlan tortával, ami most Kinder Pingui torta lesz :) Kis nehézségekbe azért most is fogunk ütközni, hacsak nem gyermekeink is besegítenek majd a sütésnél :)
Az eredménnyel holnap jövünk... :)

Mai képek (kicsit homályos)

Én és a spenót (közkívánatra :))



Egy igazi mosoly Anyának





Előző életemben talán denevér lehettem.. Szereti ezt még rajtam kívül valaki csinálni? :)







Nagyon nem bírtam magammal :D



Itt pedig négykézláb, tádáámm :-)

2008. május 22., csütörtök

Mai nap=katasztrófális

Körülbelül így tudnám jellemezni, azt hiszem.. Fél 6-kor keltünk, még a kávé sem sokat segített.. Hisztivel, sírással folytatódott, Corit pelenkázni sem tudtam lerakni, mert amint vízszintbe került a Drágám, eszement üvöltéssel reagálta le. Apának ma készült el a névjegykártyája, így hát felkerekeztünk érte. Közben felhívtuk anyumat, pont jött ki a postáról, így kislányom is mamázott kicsit. A mai nap amúgy a mamákról szólt, Éva dédi reggel volt látogatóban nálunk, nagyon elvolt vele Cori, örültem is. Erzsi dédi akkor volt, amikor mi intéztünk a dolgunkat, szerencsére nem futottunk vele össze, mert igen megbántott, itthon mesélte Éva már. Nem is nagyon akarok erről beszélni, unokázni jöhet, ha akar, de engem, minket hagyjon békén.
Szóval miközben jöttünk hazafelé, Corit 3-szor kellett kivennem a kocsiból, egyszer azért, mert böfiznie kellett, azt még a városban kajcsi után lezavartuk. De az utolsó kettő nah az kész volt. Kivettem másodszor is, mit tehettem, eladta az üvöltésével az alsóvárost. Gondoltam én, hogy kicsit megnyugodott, visszatettem. Aham.... Kezdődött előről az egész. Félreálltam egy nyugodt helyen, ismét kivettem Corit, de abban a pillanatban kiesett a kocsink jobb első kereke.. (kijár néha, így vettük) És megint pont akkor történt ez, amikor egy lélek nem járt arra! Úgyhogy miután kianyáztam magam :), visszabénáztam valahogy, a bal kezemmel megemeltem a kocsit, a jobb lábammal a kereket, közben a jobb kezemmel fogtam Corit. Majd egy erőteljes rúgással visszanyomtam a helyére :) Szép mutatvány volt... Aztán bepróbálkoztam utoljára a sírástól kimerült csajomnál, mert be kell, hogy valljam elég nehéz volt már cipelni. (tegnap mértem, 6950gramm) Sikerrel jártam, szépen elaludt a kocsiban, majd alukált kicsit az udvaron itthon.
Délután detto délelőtt, nem is mertem letenni már, volt, hogy inkább ücsörgött, persze fogtam őt, miközben a játékait, és a lábát babrálta. Takarítani is úgy tudtam, hogy Éva a 2 bébivel volt addig. (Zárójelben megjegyezném, hogy az sem volt zökkenőmentes, a porszívózás ragasztózással egybekötve zajlott, elszakadt a csöve... :))

Egyébként pár napja 1-2 percre felvesszük az ülős pozíciót, nagyon elvan úgy, de én nem hagyom úgy sokáig, nehogy megerőltesse magát. Jaa, kezd próbálkozni a felüléssel, de még nagyon kezdetleges, ezt ma vettem észre!
Az ebéd ma különlegesség volt, spenót, ma kapta először. Erről lesz kép is. Eredmény: majdnem mind elfogyott :)
Jéé, és már mosolygok is, talán jobban végződik a nap, legalábbis remélem. Most alszik egyébként, elaludt Apa karjaiban, miután hazajött. Éva meg most nyitott be, hogy elújságolja, Márk elaludt játék közben. Már harmadszor... :) Mikor érem én ezt meg... :)
Most megyek, iszok egy jó kis forrócsokit...

később

És a nap zárópontjaként szeretnék közölni egy jóhírt!! Az én Kicsikém NÉGYKÉZLÁBRA állt, és rugózott :-) Szóval, mégiscsak jól végződött ez a csütörtök, pedig milyen rosszul indult :)

2008. május 20., kedd

Nyűg, hiszti, miegymás

Ma nem nagyon álltam a helyzet magaslatán sajnos. Ez van, mindenkinek van rossz napja, és én húztam ki a mait. :( Úgy volt elkísérjük Márkékat tanácsadásra, és engem is megnéznek majd, de a rossz idő miatt elnapoltuk, meg persze az őrületes visítozásom miatt is.. Így hát csak kettecskén mentek a Mamiék a szurira, taxival. Míg mi itthon voltunk, Apa is elintézte a dolgait a városban. Aztán megérkeztek Mamiék, Márk nagyban alukált. Hááát mit mondjak, nem jött be nála "A 4 hós oltás nemfáj" téma :S Nagyon sírt szegényem, persze megint akkor indultak el itthonról, mikor már félig aludt, ezért úúúútálunk mi is időpontra menni :S
Szóval nálam (is) sírás-rívás folytatódott délben is, aztán meg délután, csaknem tudott semmivel se levenni a lábamról Anya, de még senki sem. Megmérték a lázam, hőemelkedésem volt, úgyhogy kaptam lázcsillit. Érezte Anya, hogy nincs rendben valami, a csokis tejpépet sem fogadtam el, csak a tápit cumisüvegből :S Úgyhogy ismételten fogacska gondok gyötörnek.. de még meddig...? (Anya)
Este már jobb volt a helyzet, tökjól elvoltam a kiságyban, míg Anya nézte a BK-t :D Amikor lejárt a zenélő polipom, mindig odajött, és újból muzsikált vele nekem, miközben mondta, hogy: "-Meg kell nyomni a sárga csillagot rajta" :):) Apa meg bólogatott, hogy milyen egy dinka anyám van :P És tényleg az, mert tökre elfelejtette Márk bácsikám paramétereit, pedig mondták neki... Nah, majd holnapra megtudakolom ÉN, én aztán nem fogom elfelejteni, az fix :)
Jaa, kaptam egy csomó mindent habtapit, kacsás pancsikönyvet, meg egy tuti pulcsit, naná, hgy az én színemben :P Egyelőre még nem jött meg semelyik, de már nagyon várjuk a postáskocsit :)

Egy kép a pulcsimról:


Pótlás: Márk csupa 6-os: 6666 gramm :)

2008. május 19., hétfő

Márk 4 hónapos


Bizony-bizony, komoly fiatalember már az én Bácsikám! :)
Miket is tud, lássuk csak:
  • Mamát semmi perc alatt az őrületbe kergeti a sikítozásával :)

  • Nagyon tud már magyarázni, berregni egész nap

  • A fordulást még halasztgatja

  • A foga már jön ezerrel valahol... :)

  • Nagyon szeret hozzámbújni :)

  • Ha nagy lesz vagy bankár lesz, mert nagyon jól érezte magát a bankban :) Vagy séf, mindig a Mamával főz :)

  • Anyát kispécizte magának, csak ezt Apa meg ne tudja! :)

  • Egyre többször végigalussza az éjszakákat, persze volt kitől tanulnia :P

  • Még mindig SZOPIK!

  • Súlya már veri a 6700 grammot, és már szinte egyforma a hosszunk, de erről majd bővebben holnap, a 4 hós oltás után :)

2008. május 18., vasárnap

Vendégek


Tegnap este megleptek minket Anya unokatesója a menyasszonyával. Hoztak nekünk meghívót, ugyanis jövő hónapban lesz az esküvőjük, amire nagyon szívesen elmennének, de miattam nem igazán fog összejönni. (350 km az út, majd ha kicsit nagyobb leszek, de még idén! Ott lakik a nagyapa is, (Anya apuja)aki még nem is látott) A menyasszonynak, Anitának is van egy pocilakója, akit novemberre várnak :)
Aztán ma reggel felkerekeztünk ismét a Mamihoz a dombra, mert ott aludtak a vendégek, és látni szerettek volna még utoljára minket. Apa dolgozott, gondoltuk, addig elütjük az időt :) Mikor odaértünk, még majdnem mindenki aludt, Mami volt fent, sütött-főzött, aztán a bácsikám fogadott lánya, Dzseni próbált játszani velem. Én nagyon örültem neki, mert szép haja van, lehet huzogatni :) Nemsokkal ezután felébredtek a többiek is, jöttek babázni, meg fotózkodni :) Közben Anya is evett valamit, miután megetetett. Sokat nevetgéltem, ismét jó napom volt, s most jelenleg alszom a pihi-puhi ágyikómban itthon .. :)






Naplósaink felét már lelátogattuk, holnap folytatjuk :)

2008. május 16., péntek

Csak röviden :)

Tuti volt a mai nap is, najó, Márknak már kevésbé :s A ballagásra nem mentünk, csak az utána levő party-ra, egy laza kis családi összejövetel volt, már nagyon vártak minket. Amint megérkeztünk, egyből ránkcuppant mindenki :) Bár nem csodálom, mert nagyon szeretetreméltó kis babák vagyunk :D Kézről-kézre jártam, mindenki megcsodált, a copfom pedig nagy sikert aratott. Hát még ha látták volna a 3-at egyszerre! :) Szóval nagyon jó dolgom volt ma nekem. Este, amikor hazaértünk, Apa fogadott minket, elaludtam a karjaiban, utána pedig mikor felkeltem, elmentünk vásárolni Anya munkahelyére, nevezetesen a Tesco-ba :) Nagyon élveztem, de már nem újdonság annyira, mert voltam boltban párszor. Viszont ez a bevásárlókocsiban (babahordóban) való tologatás nagyon bejött :) Most aludtam ám el, (este, negyed 11) nagyon felpörögtem :)





2008. május 15., csütörtök

Béka

Hihetetlen volt a mai nap, Corim ismét rákapott a sikítozásra, fél 6-kor kelt ismét, amikor mi még nagyban alukáltunk volna. Illetve csak én :) De rájöttem a koránkelés titkára! Apától akar ilyenkor elköszönni, mielőtt megy dolgozni :) Most már csak abban reménykedünk, hogy hétfőn tovább húzza a lóbőrt majd, mert csak reggel 8-ra megy :P Szóval sikítozásból és hisztiből állt a napunk, nem ismertem rá, pedig alapjáraton hisztis a kiccsaj, nah de ennyire? :) Egyébként a városba menetel ismételten okays volt, nézelődött sokat, azzal nem volt gond. Sőt, bevittem a DM-be, a régi munkahelyemre, vettünk ezt-azt, gondoltam megmutatom a volt kolléganőimnek a Tündérkét. Hát mit mondjak, elolvadtak tőle. :) A Skálában pedig imád nézelődni, tegnap ráköszönt egy ott dolgozó bácsira, miközben pakolta a hűtőbe a húst :"Hhö!" Bácsi meg nem volt észnél, mondta neki, hogy szia :)
Gondoltam délután, mire Cori kihisztizte magát, és elaludt, hogy én is alszom egy-két órácskát. De csak szerettem volna, mert rá pontosan egy óra múlva nyöszörgött a kisasszony, én meg mint a mosott
sz@r, úgy ébredtem... :) No sebaj, majd bepótolom éjjel.
Kajaügyben meg úgy állunk most kéremszépen, hogy Cori nem komálja az üveges bébiételt, eddig talán 3-szor kapott, de asszem utoljára. Úgyhogy főzikélünk mi neki, azt szívesen megeszi, úgy látom rajta. Pár első babás kismama társam azt mondja, hogy májat még nem szabad adni a bébinek. Csirkemájat sem? Kizárólag azt kapott eddig a Lelkem kétszer, rizzsel. Nagyon ízlett neki. Van bébiételben is májas kaja üvegesben, csak emiatt néztem furin. De persze óvatosan kell bánni minden kajcsival, mi is nagyon odafigyelünk a részletekre. Valamelyik nap meghalta magát a turmixunk, holott, csak a babának turmixoltunk vele eddig. Belefolyott a motorba a cucc. De Apa ismételten leleményes volt, kiszilózta :) Úgyhogy addig kapott az Édesem üveges kajcsit, de szerencsére már működik a gépezet, jobb, mint újkorában esküszöm.
A napunk úgy végződött, hogy elaludt már 8-kor a lányom Apa karjaiban, én meg elmentem mosni. (Mi volt a BK-ban, valaki elmondhatná..?) Mire végeztem, fél 10 múlt, még bekentem a férjecském hátát, mert nagyon fáj neki, de már aludt. Ezután mindig le kell mosni alaposan a kezemet, mert nagyon erős hatóanyagok vannak a krémben, úgyhogy visszaviharoztam a fürdőbe.. Nem kis meglepetésemre összefutottam egy BÉKÁVAL!! De hogy honnan került elő nem tudom, csak néztem nagyokat, aztán kiraktuk az udvarra, ott mégiscsak jobb neki, meg nekünk is :)
Holnap ballagásra megyünk, Corit full csajosba öltöztetem, eldöntöttem. Sőt, új image-e is van már neki, majd meglátjátok ;)

2008. május 13., kedd

Tegnap kaptam :)

Saját egyedi, különbejáratú gardróbszekrényem van! :) Az ötlet Apáé és a kivitelezés is :) Nagyon ügyes apukám van :)



Anya üzeni, hogy igyekszünk mindenkhez eljutni, csak időt kér, mert migrénes fejfájás gyötri :(

2008. május 12., hétfő

Szuper hétvége :)

Vasárnap Anya gondolt egyet és elkerekeztünk a Tési-dombra Gitta Mamához. Jó messze lakik tőlünk, megállapítottuk, de gond egy szál se, sokat nézelődtem a kocsiból, meg pihiztem is közben. Mire felértünk, ki is pihentem magam, huncutkodtam a Maminak, nagyon örült nekem :) Megmutattam neki, hogy már mindenfele tudok forogni, sőt, amikor a Dédipapi betoppant, még kacarásztam is neki, miután mindenféle hangot produkált a szájával :) Úgyhogy jól éreztem magam nagyon, készítettünk egy-két képecskét is. Hazafele már aludtam, előtte még gyors megkuksiztuk Marcipánbabáékat. Mire hazaértünk, pont felébredtem :)

Képek:



Hétfőn, vagyis ma pedig végre valahára meglátogattak minket Gicáék, Kicsi Krisszel :) Már nagyon vártuk őket, még a neten ismerkedtünk meg velük, amikor még pocaklakók voltunk. Sokat beszélgettek az anyukáink, már ahogy tudtak tőlünk :) Aztán én kidőltem, de megvártam őket, ez a lényeg :) Megbeszélték, hogy jönnek majd újra hozzánk, meg majd mi is megyünk amit tudunk :) Anya megmutatta nekik a kertet, az idegbeteg libucit, aztán Kriszt is meghintáztatta :) Nagyon édes baba, egyből bejöttünk ám egymásnak ;) Szóval, Ő itt Krisz, az új pasim :P

További képecskék:









Blogarchívum