2009. november 29., vasárnap

Csodálatos napok+takonykór..

Sajna valamilyen oknál fogva, most a képekkel engedi kezdeni az oldal a történetet...


















Szóval, sajnos betegek lettünk, de most kicsilányunk volt a főbűnös.. Folyton nyitogatja az ajtót, hiába mondtuk, hogy nem szabad, meglátod, hogy megfázol és beteg leszel.. tessék, meglett az eredménye... :S

De mielőtt erre térnénk, ami természetesen már múlófélben van, hadd jegyezzem meg, hogy nagyon szép napokat töltöttünk el itthon Apával, és nagyon hamar el is repült ez a kis idő sajnos, míg velünk volt :(
Sétáltunk, mama látogatóban voltunk, városoztunk, játszóztunk, udvaroztunk, taxiztunk, mert az kihagyhatatlan Corika életéből mostanság :D Szóval újra éltünk :-)
Pénteken míg volt egy sminkem Zsuzskáéknál, Cori nagyon csúnyán belázasodott, felment 39.2-re a láza, már azt hittük ügyelet lesz belőle.. Emiatt nemigen terveztük, hogy elmegyünk most szombaton turnézni, inkább kettesben voltunk itthon, leszámítva a csajszinkat a szomszéd ágyban, aki természetesen nemigen akaródzott elaludni, sőt, üvöltött és ordított torkaszakadtából, ahogy kifért a száján.. :S
Úgyhogy 3/4 10-kor fél 8-8 helyett sikerült elaludnia, miközben simiztem.. Nem kívánom senkinek sem azt a tegnapot...
Ma reggelre meg természetesen Márkó taknyosodott be... De ahogy nézem már múlófélben van mindkettőnek.. Igaz, ismét elsőfokú pajtásuk most a porszívó, de készségesek egyelőre, és elevenek, mint a hétszentség, úgyhogy szerintem megmaradnak :DD

Míg Szerelmemet elfuvarozták ma délután Nagykanizsára a mamáék, addig beugrott Erzsi dédi segíteni nekem a gyerekekhez. Szerencsére semmi gond nem volt, nagyon együtt működtek velünk, voltunk megint a játszón, sétáltunk velük, így hamar eljött az este :)
Mondjuk már nagyon vártam a mamát, mert fürcsi után feltöltődtek a gyerekek, én meg inkább lemerültem.. Meg sajna a tudat, hogy megint a Drágám nélkül kell aludnom 14 napig, és nem is láthatom Őt,
nem valami jó :'(
De utána már szuper lesz, mert sokáig itthon lesz a Kedvesem :-)
És nagyon várom már az ünnepeket, hogy együtt legyünk :-)
Igaz, Corika szülinapja csúszik egy-két napot, de nem számít, mert Apa is kell hozzá nagyon :-)
Amúgy kinéztük már az ajándékát, nagyon szép :-)
Drága Szerelmem! Rettenetesen hiányzol :(
Hamarosan odaérsz, de a blogot már csak holnap tudod megnézni.
NAGYON SZERETLEK!!

2009. november 24., kedd

:)

Sziasztok, gyors bejelentkezés :)
Minden okays, nagyon várjuk már haza a Drágámat, aki holnap jön :-)))) (L)
Készült pár kép a napokban meg ma is, most ezeket teszem fel addig is :)
Corika ma megkapta anyumtól a szülinapi ajándékát, ott virít pinkben a lábán :D Nagyon dögös mi? :)))
Nah, akkor a képek :)










2009. november 19., csütörtök

Életünk képekben 2.

Elkészült a tavalyi nyári videó folytatása :)
Fogadjátok szeretettel, de természetesen legelőször ajánlom Szerelmemnek
és kis Családomnak :)
Íme:

2009. november 16., hétfő

Boldog napok :)

Dehogynem jövünk :) Ki mondta ezt? :-)
Képzeljétek el, a Drágám meglepett minket csütörtök hajnalban :) Mondjuk a meglepetés tőle nem újdonság, de nekem most az volt, mert igyekeztek előttem jól eltitkolni, ami ugye sikerült is :) Úgyhogy nagyon boldog voltam, még a napocska is kisütött reggelre :)))))
Corika is előbb tudta meg Apukája hazajövetelét, mert amint belépett az ajtón, felkelt :))
Reggel jött a szokásos, dobálás, Apán lovaglás, meg természetesen a bújás ezerrel, Anya részéről is :P
Mivel általában keverem a napokat, így csak azt tudom leírni mi történt velünk, hogy mikor az most nem számít :D A lényeg, hogy csodálatos hétvégét töltöttünk együtt :) Volt, hogy hármasban sétálgattunk a városban és vásárolgattunk, vagy éppen az udvaron múlattuk az időt, de nagyobb részben leginkább most kettőnkkel, egymással foglalkoztunk :) Lefoglaltunk egy édes kis panziót is péntek estére, és mama volt a babysitter reggelig :))
Mikor hazaértünk reggel 9-re, kislánykánk boldogan vetette magát a karjainkba, Márkóval az élen :)
Közben azért a munkát sem hanyagoltuk el, Szerelmem is dolgozott egy fél napot, és én is sminkeltem, úgyhogy legjobban most Éva fáradt el ezen a kiadós hétvégén, mert hát 2 gyerek, az bizony 2 gyerek :)))
Sajnos hamar eljött a vasárnap és Apa visszautazott Münchenbe, de jó hír, hogy már csak 9 napot kell aludni, és újra láthatjuk Őt :)))
Képek kettőnkről most nem készültek, azokat inkább a szívemben őrzöm :) (L)
De szerintem ezek sem rosszak :)))
Az utolsó 8 db mai szerzemény :-)










2009. november 9., hétfő

Pótlás, újra itt!

Sziasztok!
Igen tudom, megérdemelnénk egy hatalmas fenékbe billentést... :S
De most itt vagyunk!
Míg távol voltunk, a lurkók óriási lelkesedéssel elkezdtek beszélni :)
Nem győzünk csodálkozni a napról-napra jött új szavakon, szövegeken :)
Corika már mondja a nevét, akkor is, ha megkérdezik, hogy hívják :)
"Dóa Koji "
Mindent megértenek, de leginkább csak akkor engedelmeskednek, amikor épp kedvük szottyan.. Ajjaj, beléptünk a dackorszakba, mi sem úsztuk meg.. Sebaj, Éva azt mondja, ennél már csak rosszabb lesz :)
Rengeteget levegőzünk, lételemük az udvar,
ha esetleg rossz idő van, nah, azt inkább nem mondom... :)
Nagyon barátkozósak lettek, igénylik a társaságot, de ha valaki a családból mondjuk egy hétig nem jön, már furcsán néznek rá.
Volt itthon Apa is, természetesen Márkó papának hívja :) Nem győzték dobáltatni a labdát vele, meg magukat ugye :)
Nem mondom, hogy kezdjük elhagyni a babakocsit, de sűrűn járunk el sétálni kocsi nélkül, Apával, mikor itthon volt, gyalog mentünk a városba, majd pár nappal később vásárolni is. Nagyon élvezte Corika, csacsog, meg-megáll, nézelődik, ugrál, futkározik, szóval megy szépen neki :)
Természetesen a cipelés egyszer azért elmaradhatatlan :)
Körülbelül egy hónappal ezelőtt, le lettek tiltva pár napra a sétáról, mert olyan hisztit vágtak le közben, hogy födhöz dobták magukat és úgy üvöltöttek.. Nekünk se kellett több ugye, de érdekes mód, megtanulták,
és megértették, hogy ha hiszti van, nincs tátá :)
Azóta mint a kisangyalok.
Sajnos a bilizés témáról egyelőre nem tudok mit írni, illetve wc-zésről, mert azt próbálgattuk szűkítővel, de sírásba ment át, pedig már szólnak, hogy mi készül a pelusba, vagy épp mit alkottak :)
sebaj, majd alakul..
Mostanában az alvással vannak problémáink, Márk napok óta nem tud déli tentézni, esténként baromi nehezen alszik el, és ez utóbbi Coriról is elmondható. Nem tudom mi lehet, mondjuk azt igen, hogy ez majd változni fog, csak mikor?! :S
Egyelőre ennyi, élünk, mint hal a vízben, és nagyon várjuk haza Rajmikámat, aki november 25-én jön haza.
-Szeretlek-
Puszi Mindenkinek!


Blogarchívum