2008. május 29., csütörtök

Nem sok, + vidi

Ma nem történt sok minden. Szerencsére olyan kuka meleg sem volt. Anya reggel elment a Plusba, majd leszakadt a keze, megállt a bolttól hazáig vagy 20-szor, de aztán csak hazaért :) Én még mindig aludtam, rá pár percre ébredtem fel, hiába, ha boltba kell menni, akkor mostanában engedem. Ha meg nem, akkor megyek én is kézben,(kenyérbolt 5 percnyire van tőlünk), és olvadnak tőlem a nénik :P
A délután nagy részét játszival töltöttem meg alvással. Pár napja csak napi 4-szer eszek, ez keserves Anyáék szerint, de hát mit csináljak, ha nem kell több, így is hagyogatok még abból is. Igaz literszámra iszom a folyadékot, bár ez nem ugyanaz. Úgyhogy éjjel is felkelek enni szüleim nagy örömére, de hát ha felkelek, akkor felkelek, nincs mit tenni, az a legfontosabb, hogy legalább eszek.
Este, illetve az előbb, míg Anya az udvaron összegereblyézett(tökjó buli volt :)-Anya), bealudtam őt nézve Apa karjaiban. Úgyhogy már az igazak álmát szusszantom.. :)
DaveeBaby-nél láttuk, hogy videjót innen is be lehet szúrni, így kapva kaptunk a lehetőségen(remélem nem hariiii, nameg remélem sikerül!!), és feltesszük az egyik felvett pár percünket. A legeslegvégén megtekinthetitek négykézlábas hintázásomat. Apa el is nevezett Rugónak, mert amióta ezt felfedeztem, mindig csinálom :D

6 megjegyzés:

E. Jucus írta...

Szuper a videó,nagyon aranyosak rajta:)
Puszika!

Szabianya&Nórika írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Szabianya&Nórika írta...

Juditka nagyon ügyes csajszid van!!Neked gratula Korinak meg egy hatalmas cuppanós!!

Névtelen írta...

Megnéztünk a videót, mielőtt elolvastuk volna a bejegyzést! Nagyon ügyes vagy! Nekem még sajna nem a térden rúgózás!:(

Rebeka és Annabella írta...

Jó is a mókázás a kendővel, főleg, ha játszópajtás is van!

Hajni és Rebeka

Tündi,Luca és Zsombi írta...

szupi a videó :) És hogy te már "kutyázol" is,nagyon ügyi vagy :)
Az étvágyam nekem sem a legjobb,de a teát nyelem,mint kacsa a nokedlit :)
Puszi

Blogarchívum