2009. március 31., kedd

Itt vagyunk, végre :)
De nem akarok mentségeket keresni, egyszerűen nem volt kedvem blogozni. Hogy leírjam milyen rosszak a gyerekek? :-) Neeeem, azt át kell élni, úgy ütősebb :P Pláne, ha még beteg is vagy, anyósoddal az élen. De most már majdcsak meggyógyulunk. (Nem lenne rossz....)
Szóval telnek a napjaink, vagy inkább vánszorognak?
Volt ez az óraátállítás, hm imádtam. Pontban hajnali 2-kor megszólalt az egyik ébresztőóra, ami már játszós órának lett kikiáltva, benne is volt valahol a doboz alján.. Hm, hát érdekes volt kihalászni onnan hajnalban. Aztán Cori is úgy döntött, hogy ő bizony inkább hisztizik, nem alszik. Úgyhogy nem csak 1 órával rövidült meg akkor az éjszakánk.. :D
Vasárnap szakadt az eső, de mivel köszönteni ígérkeztünk Drága papámat, valahogy megoldottuk a felmenetelt, Cori keresztepuja felugrasztott minket, de most csak Apa nélkül, kettecskén.
(Köszi Cumi! Amúgy ma megtaláltam a szigetelőszagot, a lurkók eljátszották...)
Szóval, nagyon örültek nekünk, igaz igyekeztünk tartani a tisztes távolságot, mivel betegek vagyunk.. Volt fini torta, ettünk, játszottunk, hemperegtünk az ágyon, készítettünk a rakat képet. Aztán indultunk, mert kicsi lányom kezdett nyűgős lenni. Itthon már ki is adta magából persze, ami a torkán kifért. Azóta visszamentünk anyás- és mamás időszakba. Tiszta hiszti :S
De van jó hír is! Tegnap délután óta nem kellett szívni az orrát! :-) Tán meggyógyul... Bár csúnyán köhög még.
Márkó tök okays, mondtam is Évának, hogy ahányszor beteg a kisfia és meggyógyul, annyival rosszabb lesz mindig :D De komolyan :D A nappaliban lévő vitrint naponta 10-szer biztosan megmássza. A konyhaszekrény aljából rutinosan kipakolja az edényeket, Évát félrelöki mosogatás közben, és 1 percre nem áll meg sosem :D Ja és persze "Anyacipejjé" :DD
Együtt meg... Horror :S
Corit tegnap az asztal tetejéről szedtük le, ott állt rajta feltett kezekkel... Jaaa, legnagyobb szenzáció 2 napja, hogy fel tud mászni már a franciaágyunkra is :'( :DDD
Úgyhogy nagyon, de NAGYON várjuk már a jóidőt :-)





Kedves olvasóink, blogos barik! Akit érdekel, a telszámom megváltozott! Iwiw üzifalra kiírtam az újat!

2009. március 28., szombat

Megint csak képeket teszek fel. Dióhéjban egyelőre annyi, hogy Márkó meggyógyult, Cori javulófélben, mi meg rosszabbul.. Az utolsó 5 fotó Erzsi dédinél készült ma. Nagyon elvoltak a gyerekek :-)

Hajnalban óraátállítás az anyukák nagy örömére.. :) Még kevesebbet aludhatunk...

2009. március 25., szerda

A gyógyulás útján


Végre összejött minden :) A Gyerkőcök (mi még nem) a gyógyulás útjára léptek! Ma éjjel sikeresen ki tudtuk pihenni magunkat, Cori csak egyszer volt fent, este
7-kor már aludt, semmi dobálás, semmi sírás, semmi nyügi. Előtte való napi esti alvás úgy indult, hogy kihányta a kakaót :S Nem is aludt semmit, de mi sem :S De már jóóóó :) Márkó is végigaludta az éjszakát anyukája nagy örömére :)

Úgyhogy alakulnak :) S miből veszem ezt még? Délután már kergetőztek egymással, átprogramozták a mosógépet, (ami majdnem meghalt..) és még sorolhatnám. De inkább legyenek ilyenek, mint betegek, még mindig azt mondom!

Viszont érdekes lesz visszavinni őket majd a dokihoz... Mindkettőt baleset érte ma :S Corika délelőtt odacsukta a középső ujját az ajtóhoz, amin lett egyből egy nagyon csúnya vérhólyag, mondja is, hogy "bi" vagyis bibis és mutatja nekünk. Aztán délután Márkó berohant a szobánka hozzánk és beleesett a porszívóba.. :S Szarva lett :S Esti fürcsi előtt pedig Cori nekifutásból bele a szekrénybe.. :(
No comment, véraláfutásos lett jobb oldalt a kis arca egy vizszintes csíkban egészen a szája föléig.... Beüthette a fogát is, mert nem engedte, hogy megmossam. :( Viszont mossa a kis arcát, amikor fürdik, tök édes! Jah és ma bejött utánam wc-re (mikor nem), és elfelejtettem a wc ülőkét lehajtani, mikor jöttem már ki, és ő lehajtotta nekem és megtapsolta magát :D A pelenkakivitelnél is így van :-) Csúúúúcs egy nő :-)

Mit is akartam még... Jaaaa, megjött végre ma az adóm, alig hittem el! Vásároltam is magamnak egy-két tavaszi rucit, cipőt meg ezt-azt ami kell. Hogy örültek nekem az eladók!!! A lurkókról sem feledkeztem meg, kaptak mamuszt, harisnyát, 1-2 üveg kajcsit meg pelust ami féláron volt!!!
Dobozos 120db-os Pampers 3.000Ft-ért :D uccsó doboz, többet nem lesz :( :-) Aztán ki is költekeztem magam, pedig még lett volna még mit venni :(:(
De holnap még veszek Corinak egy tündéri tavaszi sapit, ha az idő is úgy akarja és el tudok vele menni.

Tegnap, tegnapelőtti képek


2009. március 23., hétfő

Játék

Játékra hívott minket
Rebeka és Annabella anyuja,
valamint
Fannika anyukája, Eszter.
Köszönjük!
(Ha valakit kihagytam, bocsi!!)
Végre volt időm (nem volt de mindegy...) megcsinálni, így néz ki:
1.Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
Most is fogom, a beteg lányomét.

2.Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
Elképzelhető...

3.Bealszol a TV előtt?
Volt már rá példa, főleg este, hulla fáradtan.
4.Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
Elég sűrűn :-)

5.Nyertél már valaha betűző versenyt?
Nem.

6.Mi volt a legnagyobb vitád valamelyik baráttal?
Rég volt.. de dióhéjban annyi, hogy lenyúlta a pasimat, aztán jött a bosszú :-)

7.Gyorsan gépelsz?
Mint állat :-)

8.Félsz a sötétben?
Kint az utcán igen.

9.Most van valaki, aki tetszik?
A férjem, ő akkor is tetszik, ha beteg, ha tiszta festék :-)

10.Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
Hát, ha az kapcsolat volt...... :-)

11.Szerencse számod?
8?

12.Nyertél már lottón?
Aham, Puttón :-)

13.Most iszol valamit?
Most nem, az a helyzet, hogy szinte csak kávézok...

14.Okosnak tartod magad?
Igen nagyon, meg szerénynek is :D

15.Ettél valaha bogarat?
Nem.

16.Most van valami/valaki, aki/ami hiányzik?
Igen, kettesben lenni a férjemmel pár napot. Gyerekmentesen...

17. Mit kérsz karácsonyra?
Pénzt a gyerkőcre.

18.Ismered a muffin embert?
Nem, de biztosan finom lehet :P

19.Beszélsz álmodban?
Nem tudok róla.

20.Emlékszel az első csókodra?
Fúúúj igen. 12 éves voltam, ő meg 19.... Jóvanna... :S

21.Reptettél valaha sárkányt?
Nem, de majd kipróbálom.

22.Mikor mentél legutóbb úszni és hova?
Pápán voltunk élményfürdőben, tavaly októberben. De úszni nem tudok :D

23.Sikeresnek tartod magad?
Inkább úgy mondanám, hogy bejött nekem az élet. Van egy férjem, akivel a mai napig szeretjük egymást és egy tündéri kislányunk. A többit lesz@rom...

24.Kb. hány ember száma van a mobilodban?
50-60 körül kb.

25.Szerettél volna valaha kapni egy lovat?
Eszembe nem jutott soha :-)

26.Mik a terveid holnapra?
Széjjelvásárlom az agyamat az adómból... HA VÉGRE MEGJÖN...

27.Mit csináltál múlt hétvégén?
Lebetegedtünk, ügyeleten voltunk..

28.Most hiányzik a suli?
Igen, ebben a pillanatban igen. Jobban hiányzik, mint hallgatni 24 órában a beteg lányom hisztijét és bömbölését. :S:S

29.Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?
Kb 10 perce, a férjem. De amúgy a 4 év folyamán minden egyes nap vagy 3-szor négyszer :-)

30.Szeretsz szingli lenni?
A Rajmi előtt, mikor még nem ismertem őt, szerettem :-)

31.Szereted a szobádat?
Igen, már amikor nem változik játszótérré.. :-)

32.Ki a hősöd?
Senki.

33.Lógtál valaha a suliból?
De még mennyit. Volt, hogy közben bombariadót is csináltam, no nem az én sulimnak :D

34.Most mit fogsz csinálni?
Megpróbálom megcsinálni ezt a játékot, aztán lerakom Corit aludni, persze csak ha nem bőgi szarrá magát.. Aztán megyek a boltba.

35.Mi a kedvenc ételed?
Fúúú, mindig változik :-) Vajas kenyér, még jó melegen persze, paprika, császárszalonna, hmmmm :-)

36.Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?
A férjemet! Erre vágyom már mióta..

37.Ettél valaha kutyakaját?
Igen, hasonló volt ízre, mint a kuki :-)

38.Őszinte ember vagy?
Igyekszem az lenni. Viszont útálom a konfliktusokat, úgyhogy ha van valami gáz valakivel, inkább kerülöm a társaságát.

39.Szereted a ham&eggs-et?
Hmmm, naná! :-)

40.Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?
Kísérő -és jeggyűrűm. Corika, de ő nem mndig, mert hál'Istennek nyugodt szívvel rá tudom bízni a mamára. Jah és a telefonom is közeli jóbarátom :)

41.Van valamilyen sebhelyed?
Van, a jobb szemem sarkában egy ovis. Kergetőztünk a fiúkkal és az asztal sarka állított meg :S

42.Szereted az akciót, a pörgést?
Már nem igazán.

43.Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Már nagy vagyok...

44.Mi a legnagyobb titkod?
Ha elmondom, meg kell, hogy halljon mindenki :-)

45.Milyen gyakran telefonálsz?
Napi rendszerességgel.

46.Hiszel a szerelemben?
Ebben az egyben hiszek. Jah meg a sorsban.

47.Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?
Egy tuti meló..?

48.Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy srácban/lányban?
Nem azt mondom, hogy nincs időm nézegetni őket, de nem nagyon figyelem. Amúgy az első az arcuk. Meg hát a testalkatuk.

49.Mikor sírtál utoljára?
Tegnapelőtt.

50.Kit öleltél meg utoljára?
Corimat.

51.Jól kijössz a családoddal?
Egyszer fent, egyszer lent.

52.Hol van a mobilod?
Töltőn, mert egész éjjel ment a fény Cori miatt.

53.Mit ettél utoljára?
Tegnap, csípős kacsalevest. Ilyen zacsisat :-)

54.Mi a kedvenc színed?
Most a bézs.

55.Milyen filmet láttál utoljára a moziban?
Ez bizony jó kérdés.....!!!

56.Most milyen dalt hallgatsz?
Semmit, a Reggeli megy a tv-ben.

57.Most mire vágysz?
Most asszem kajára.

58.Melyik a kedvenc kocsid?
Ilyen nincs.

59.Most nézel valamit a TV-ben?
Nem, mert a tv-nek háttal ülök.

60.Kivel beszéltél utoljára mobilon?
Anyusommal, közölte, hogy még mindig nem jött meg az a kib...tt adó............ :S

Ennyi :-)
A játékot továbbadnánk
Zsófi anyujának
Milán anyujának
Nóra anyujának
Luca anyujának
Zsuzskának, Bebe és Etoci anyujának
Mia és Maja anyujának
Nemtom hányat lehet felsorolni, ha közületek már kapott valaki, akkor természetesen mentesültök a kérdések alól :-)
A köv. új bejegyzést a lurkókról majd éjjel írom!

2009. március 22., vasárnap

Semmi nem jó

Szombaton elmentünk mi is Márkóékkal az ügyeletre. Sajnos Cori egyre csúnyábban köhögött, Éva is mondta, hogy mutassam meg inkább.

Az éjszakánk amúgy is borzalmas volt, éjféltől rítt, odavettem magunk mellé, hmm nem kellett volna... Soha többé, ez a nő még makk egészségesen is úgy alszik hogy én nem tudok mellette 1 percet sem pihenni, forgolódik, rúg.. Hát még betegen.. Keresztbe feküdt az ágyon, Apa majdnem ráfeküdt egyszer, gyors szóltam is neki, hogy vigyázzon, mert ott a Cori. Le is fotóztam ezt, hajnali 3-kor...
Úgyhogy katasztrófa az egész csaj, én többet nem alszok vele együtt, az TUTI.

Dokinál: A folyosón tök okay volt minden, de amikor bementünk, és rátettem az asztalra, és elkezdtem vetkőztetni, és hozzáért a doktornő....... húúú :S Komoly volt a helyzet nagyon... Diagnózis: enyhe hörghurut, ha rosszabbodna, szerdán vár vissza tüdőröntgenre. Márkó pedig már javul..
Ma:Belázasodott, nagyon csúnya a köhögése, enni még annyit sem eszik, amennyi a kevésnek megfelel.. Délben evett répát, meg sajtot! Hurrá! Ki is hányta... :(

Láz feljebb ment, úgyhogy benne van most egy halom gyógyszer, kúp, Nurofen, köptető, bár az utóbbi csak délutáni. Jah meg Normaflore, amitől elvileg nem kéne görcsölnie... Nemtom már mi mitől van. A kakaót mindenesetre tolom belé, hogy legalább az legyen a pici gyomrában a gyógyszeren kívül. De mégha enné a narancsot.. az sem kellett neki, pedig a kedvence. A porszívó most a legjobb barát nah meg az 1-es számú közellenség.

Köhögni sem merek már, vagy épp orrot fújni, mert ráadásul mindenre nyüszög, sír, öhö-öhö.. Főleg amióta ideültem a géphez. Elegem van....De nem fogom kivenni az ágyából, nem nem...

Szép éjszakám lesz, pedig nekem sem ártana pihenni....






2009. március 20., péntek

Dögrováson :((

Nos.. itt lennénk de nem túl jó hírekkel.. Mindenki beteg :( Kezdődött Évával, aztán Márkóval, majd következtem én, végül pedig Cori. Márkónak tüdőgyuszija van :S De elég durva, gyerektenyérnyi nagyságnyi rész... Kap most minden nap szurit, meg légzéskönnyítő kúpot, mert be is fulladt. Összekapkodta ezt valahonnan. Ahogyan mi is :S Úúútálatos :( Nagyon köhögünk már mi is :( Ha Cori állapota is netán rosszabbodna, holnap mi is meglátogatjuk a doktornénit. Találkozni fogunk, azt üzenték.. :S
Egyébként a kedvükkel semmi gond, most is viháncol Apukájával a csaj, míg én megírom végre ezt a bejegyzést. Márkó persze már alszik, neki hosszú és kimerítő napja volt.
Egyébként most, hogy közeledik (mondjuk ideérhetne már) a tavasz, kicsit megújultunk mi is itthon, átrendeztük a szobát, a nappalit, konyhát, Alexának s lett külön szobája a hátsó helységben. Úgyhogy sikeresen belaktuk a kecót így 1 év alatt végre, tök otthonos :-)
Jah és ma én főztem, paprikás csirkét, ezt azért emelem ki, mert a főzés ritka pillanatok egyike nálam, ugyanis anyósom főz már mittudomén mióta. De az ebéd elfogyott, fini lett, úgyhogy ügyes voltam :-)
Aztán míg aludt Corika, elmentünk Józsit köszönteni :-) Mikor hazaértünk, épp bilizett a kisasszony :-) És ez a kisasszony, olyan kis segítőkész, egész nap hordja ki a kukába a koszos pelenkát, és segít esténként ágyazni. Jah és a kedvencem, megtudnám zabálni, fog 2 tárgyat a kezébe, egyiket az egyikbe, másikat a másikba, és jó hangosan: KETTŐ! :DDD
Kíváncsi vagyok a holnapi napra, vajon megyünk e dokihoz vagy nem. Mondjuk a normaflore-t adom neki, meg köptetőt. A Stodalt azt ilyenkor nem ajánlják, úgyhogy Márkó sem kapja.

Apa úgy néz ki április közepéig marad itthon, de bármi lehetséges, az is lehet, hogy akár holnapután mennie kell. Már menne.. itthon semmi meló... :S


Blogarchívum