2009. február 27., péntek


Szijja Édes!

Sajnos nem ébredtünk túl jó napra. Márkó éjjel hányt, és reggelig fent volt. Majdnem, hogy csak 40 fokos láza volt, végül a lázcsillapító kúp levitte neki 38.2-re. De egész nap csak kóvájog, inni épp, hogy iszik, enni semmit. Jög a foga. Eszméletlen csúnya az ínye. Vagy 4 jön egyszerre neki...
Én meg voltam anyumnál délelőtt, kicsit beszélgettünk, meg megreggeliztünk, aztán elmentünk a boltba meg a gyógyszertárba, segített ezzel-azzal, nagyon rendi :-) Mikor hazaértem, még kislányunk is a délelőtti szunyát nyomta :-) Aztán ügyesen evett, játszottunk, de nem vittem ki az udvarra, inkább bent maradtunk.
Márkó most aludt el (du. fél 5-kor)
Viszont Corika fél 4 óta alszik, mondjuk már a földön fetrengett, gondoltam beteszem kakaózni az ágyba, hát el is szunnyadt aranyom. Remélem, hogy csak fáradt volt, és nem lesz beteg. Csak mert sírdogált gyakran, sokszor bújt hozzám, cipelni kellett. Bár napok óta bújik, tök aranyos :-)
Én is pihentem kicsikét, aztán megébredtem arra, hogy zizereg a telóm. Az a pszichopata nő hívott :S :D Odadtam anyudnak, hogy beszéljen vele :D Erről majd este bővebben.
Később
Már alszanak a gyerkőcök, amúgy Corika csak alukált egy nagyot délután, nem beteg :-) Mondja ám, hogy kakas, meg, hogy kukurikú :-) Igaz még nem 100%-osan kiejtve, de nagyon megy neki :-)
Márkó még mindig lázas. Felszakadt az ínye, mert Corikával ajtóztak, és Corika becsukta az ajtót, ő meg a másik felén volt :S Utána meg ment a hasa :( Kapott smectát, csak igya is azt a teát, met különben nem hat :S
Nah, mára ennyi, remélem holnapra jobb hírekkel szolgálunk. Jaa, holnap is melózom, de most itthon.
Szeretlek, Hiányzol!! csók


(Úgy néz ki, hogy Apa hazaérkezése 1 hetet csúszik, mert sok a munka.. :S) Úgyhogy csak várunk és várunk, de kitartóan! :))

2009. február 26., csütörtök

Szijja Egyetlenem!
Remélem, hogy ma már jobban megy majd az esti dumcsi, mint tegnap :-) Még a végén el kell, hogy küldjem neked a ventillátort a laptophoz :-)
Egyébként most, hogy 2 napja hamarabb ill. időben fekszem le, sokkal jobban kipihenem magamat. :-) Bár muszáj is, mert ezek a kölkök egész nap csak a rosszaságon törik a fejüket :P Ma pl megettek ketten nagy susmosolás közepette a kisszobában egy egész doboz popsikrémet... :DD Corika meg kinyitotta a mosógép adagolósfiókját és belekóstolt a mosószerbe.... :SSSS Hát azt hittem ott menten elájulok! Gyors kézmosi, szájbekukk, aztán itattam teával. Nagyon durva, amit művelnek, percről percre... Márkó napok (inkább hetek) ótai rekordalvása 20 perc. Úgyhogy anyud borzasztóan örül, hogy vele töltheti minden szabadidejét :-) És hát nem győzi cipelgetni, de nagyon jó, mert, akkor is mellette lehet, meg hát legalább kondiban van. Ha pedig sírdogál, annyira édes, úgyhogy öröm számára vele minden eltöltött perc.. :DDDD
Kislánykánknak gyógyulgat a popsija szépen, de az a sok-sok pötty ott van még, és ha nem múlik el az oltásig, háááát, akkor ciki.... :S Az én hasam még mindig nem okay, szúrkál néha, de legalább már nincs hányingerem.
Egyébként ma nagyon jó idő volt, kellemes tavaszi, úgyhogy ki is használtuk ezt, és udvaroztunk :-) Meg padoztunk :-) Hogy élvezték :-)
A hóemberünk kicsikét már meghanyatlott, de még megvan :-) Viszont a hó elolvadt mindenhol :-) Remélem mire jössz,
(18 nap már csak!!!!)
tényleg kitavaszodik :-)
Szeretlek, és Hiányzol!
Tegnapi és mai fotóadag :-)

2009. február 24., kedd

Kommentár nélkül

Bocs Mindenkitől, most csak ennyi, mert tegnap óta nem vagyok jól, émelygek, szúrkál a hasam, rossz a közérzetem nagyon. Jah neeeem, nem az, amire egyből gondoltok...
Holnap leszünk!
Szeretlek Rajmikám(k)

2009. február 23., hétfő

Ma

Drága Szerelmem!


Reggel, amikor kinéztünk az ablakon, nem hittem a szememnek megint... Hó és rengeteg hó...! :)
És csak úgy szakadt, megállás nélkül :) Corika meg már 6-kor kukorékolt :)

Megnéztem gyors a popóját, és szép halványrózsaszín lett az este még lobos seb. Úgyhogy nagyon örültem :) És volt pisike is délelőtt a bilibe :)
Aztán kivittük a lurkókat a hóra :-) Húúúú nagyon tetszett nekik! Corika az elején szó szerint is lefagyott, mikor meglátta azt a naaagy fehérséget :D
Gyártottunk hórákokat, örömmel fogdosták őket :D Nah meg ették is :D

Aztán Corival befeküdtünk a hóba, hát az a hüle Kíra hirtelen gyorsan ott termett és végig nyalt :DDD Corinak nagyon tetszett, nekem már kevésbé.... :-) Aztán kikászálódtunk a hóból, de kislánykánk még maradni akart kicsit kint, sőt.. Alig bírtam bevonszolni az udvarról :D
El is aludtak hamar délelőtt, elnyomta őket a levegő :-)
Délután felmentem vele még a városba a boltba, meglátogattuk anyumat is, kicsit jobban van, de nem influ szerintem, mert tavaly az volt, de akkor tényleg nagyon szarul nézett ki.
Sajnos estére megint csúnya lett a popsi, mert fosink volt :( Pedig nem kapott semmi olyat amitől mehetne a poci. Úgyhogy nagyon csúnya megint :( Pedig a krém annyira jó, de ha folyton felmarja neki a kaka :( És nem is fogzik, mert nem nyálzik és semmit nem látok a szájában. A doktornőnk meg szabin van a héten :((( Este azért lefekvés előtt kevertem Smectát a kakaójába, remélem reggelre jobb lesz már.
Fürcsi előtt amúgy megvolt a 2. pisink a bilibe :-)
Nagyon hamar elaludtak a gyerkőcök ma. Jah, Márkónak úgy néz ki, hogy kint van a 9. foga :-)
(Viki, majd megírom a csodakrém nevét, csak bent van a másik szobában :-))

Szeretlek Drága Férjecském!!!!




















Blogarchívum