2009. június 5., péntek

Szépek vagyunk, jöhetsz Apa ;)

Tegnapi napunk úgy folytatódott délután, hogy észre sem vettem, és már elmúlt 4 óra.. :-O
Sokat játszottunk, ill játszottak egymással a gyerekek, próbáltam pakolgatni, de a rend csak addig tart ugye, míg nincsenek bent a lurkók.. :D
Esti fürcsi után felfedeztem Cori 12. fogacskáját! :-) Örülök, hogy végre előbújt neki, mert katasztrófálisan nézett ki az ínye.
Este Kislánykám egyedül, önszántából bemászott a kiságyába aludni :-) Majdnem megzabáltam :D
Fél 10-kor Évának el kellett mennie Alexáért a vasútra, osztálykiránduláson voltak a sulival. Sajnos Márkó megébredt, mert ugattak a kutyák is.. Egyszer lelövöm őket.. Szóval keserves sírásba, majd üvöltésbe kezdett, én pedig hiába vígasztaltam, énekeltem, meg mindent bevetettem, amit csak lehetett, csődöt mondtam nála. Így hát folytatva az üvöltést tovább, felkapcsolt villany mellett vártuk anyukáját. :s
Sajna anya mellett is később nyugodott meg, éjjel is sokat felsírt.. De Corikám mélyen aludt, csak reggel ébredt fel, teázni, aztán majdnem elaludtunk.. :P Kicsit késtünk, de meg lett beszélve Szabival :-)
Nah ott aztán csajszim úgy viselkedett, mint aki naponta fodrászhoz jár, úgy elvolt a csatokkal, csipeszekkel, hogy hagytam is kibontakozni :-)
A hajvágást meg mint a nagyok, úgy reagálta le.. :-)
Nemhiába, az én csajom ;-)







2 megjegyzés:

andi írta...

sziasztok!
hát igen!anyja lánya:))nagyon szépek lettetek, apa biztosan nagyon büszke lesz rátok...
puszi

Kata és Tommy írta...

Apa! Rá sem fogsz ismerni a két csajra :-)))
Nagyon csinik lettetek:-)
Cori! Neked aztán van alvókád, ha a kiabálásra nem ébredtél fel.
Pusz:Tommy

Blogarchívum