2009. március 17., kedd

Szuri

Már készültünk rá lelkiekben, de úgy gondolom az oltásra sosem lehet felkészülni, pláne, ha már vállba adják :S

Szóval kis családunk felkerekedett tanácsadásra. Márkóék meg elmentek addig a piacra. Mire odaértünk, már rengetegen voltak, de hát gyerekkel időben érkezni valahová.. 1 évben egyszer talán... ;-) Jajj, mondanom sem kell, hogy Corika bealudt már a városban odafele, úgyhogy legalább nem hallotta a váróban a szuritól bent üvöltő gyerekeket :-) Bár felkelteni meg nagyon nem szeretem, életemben talán 1szer ha felébresztettem, amikor csípőszűrés előtt elaludt.

Olyan édes gyerköcöket láttam, volt egy fiú ikerpár, csak úgy bújt az egyik az apukájához, amikor ránéztem :-) Az egyik kisfiú meg igyekezett Cori közelébe férkőzni, mondtam neki, hogy lehet nem örülne neki a kislány (még aludt) :-) Ebben a korban a legédesebbek (nekem még), fogják a szüleik kezét, vagy néha el-el merészkednek meszebb, de óvatosan, és persze ismerkednek egymással finoman :-) Nem vadállatok, nem verekednek, hanem kis huncut felfedezők :-) Persze ez természetesen nevelés kérdése..

Miután Corimat felébresztettem, egyfolytában csak karolt át, el nem eresztett volna :-) Utána engedett fel picit, miután elment a tömeg. De a teásüvegjét 1 percre nem engedte volna ki a kezei közül. :-)
Mire bejutottunk, Apa is megérkezett a szendvicsemmel :-) Kicsilányunk kézenfogva ment be velem, de már akkor nem tetszett neki a téma. Mikor felültettem az asztalra, hogy vetkőzzünk, még együtt működött velem, de amint közelített felé a doktornéni, eltörött a mécses.. De szilánkokra törött ám, huhúúú.... :S A mérlegelés már alig sikerült, de azért összejött. Hivatalos súlya: 10330 gramm!!!
Nah utána egyfolytában engem akart, a nyakamba húzta volna magát, de hiába.. Mikor megkapta a szurit, ott már vége volt mindennek, keze, lába, feje lefogva...így kiszolgáltatva nagyon utál lenni. Már azt sem viseli el, ha a lábára tekeredik a törülköző, fürdés után... Felirattuk közben, hogy mi kell, aztán gyorsan távoztunk, kint felöltöztettem inkább, közben Apa is nyugtatgatta. A telefon látványa már gyógyír volt minden sebre :-)
Sétáltunk még egy kicsit a kórház előtt, ebben a csodaszép időben :-) Aztán hazajöttünk, itthon pedig már minden a legnagyobb rendben volt, most is szaladgál :-)

Márkónál elkezdtük a Stodalt, reméljük okays lesz, most már többet köhög, és rendszeresen szívni kell az orrát. Hát igen, jövő hónapban ő sem ússza meg.... :S :)
tegnapi képek
Mai szuris fotók

6 megjegyzés:

Bianka és Karina írta...

Szegényke!Reméjük ennyi is volt az összes sírás ettől a szuritól.:))
Egyébként ennél már csak az rosszabb amikor már beszél is és sikítva sírva mondja,hogy fáj.:PPP
(Mindezt úgy,hogy a hátsóülésen bekötve a gyerekülésbe,Én meg vezetek.:PPP)
Pusza!

Wiky írta...

Na igen. Ettől tartok én is. :p Remélem legalább a láz elkerül benneteket!!

Pusza: Zsófi és Viki

Ildi írta...

Reméljük nem lesz semmi gondotok a szuritól.
Édes ruhákat hozott apa a lurkóknak, nagyon csinosak!

Bogár és Gerti írta...

Szió! Nem fizetős a mezz... de hogy hogy csináltam :$ ... fogalmam sincs... igazság szerint van 2 figurám, de hogy... :-S
Arra jöttem rá, hogy a játékokkal lehet a krediteket növelni, s a ruhákat, háttereket (már amelyikeket) azokkal lehet vásárolni.
Amúgy ha te sem vagy túl jó angolos, akkor javaslom a webforditas.hu-t
Remélem sikerülni fog :) Ha mégsem akkor megpróbálok segíteni... max csinálok másikat :$
Puszi

Eszti írta...

Játékra hívunk!Kukk be!

Mia és Maja írta...

Nagyon cukrok vagytok a képeken!:p:)
Sajnálunk a szuri miatt,reméljük,már el is felejtetted!:o;))
Szép hétvégét ,puszi!!!

Blogarchívum