2008. október 22., szerda

Névnapos :)


Eljött hát a Te napod Drága Kislányom, amit már nem a pocakban ünnepelsz, mint tavaly :)

Isten éltessen hát kicsi Kincsünk, nagyon-nagyon szeretünk!!! :)



Hála Istennek, úgy néz ki, meggyógyulnak a picik, újra élettel teli mindkettő gyerkőc! :)
Márkról múlnak a pöttyök, igaz, a mai napig nem tudjuk mik azok.
Kicsi Cori sem lázas már, néha még szédeleg aranyom, el-el esik, de már nem igazán jellemző rá :) Ma reggel már órási mosollyal fogadott minket, aminek nagyon örültünk :)

Voltunk anyummal vásárolni, vettünk neki édes kis téli cipőt, (Gica barátnőmnek ezer köszönet az ötletért ;)) vagyis inkább csizmát, tökéletesen passzol a kis lábára, és nagyon ügyesen lépeget benne. Kapott még kis kesztyűket, sapit, pelust, apukámtól külön neki szóló képeslapocskát és pénzt, valamint Éva déditől is pénzt, hogy vegyünk neki rajta szép ruhácskát vagy ami kell :) Remélem, hogy nem felejtik el a többiek sem az egyszem dédunokájukat, unokájukat... Nem esne jól az biztos. Egyelőre még Corika nem tudja miért ünnepeljük, de mondjuk 1 év múlva már érteni fogja :)

Tőlünk pedig egy rakat gyönyörű kisruhát fog kapni a csajszi, csak még nem jöttek meg :(
Addig is teszünk fel egy-két pótolandó és friss képet :)



Újabb hírek:
Cori is pöttyös. Azt vettem észre, miután felfedeztük a pöttyöket a hasán(most már terjed felfelé), hogy ma egész nap furcsán viselkedve hátravágja magát a kanapén, bútorokon.
Úgyhogy megvan a diagnózis:
A roseola infantum magas lázzal kezdődő, majd a harmadik-negyedik napon megjelenő bőrkiütéssel járó betegség. A kiütés megjelenésével egyidejűleg a beteg általában láztalanná válik. Vírus okozta, fertőző betegség. Másik neve exanthema subitum.Kezelése tüneti. Megelőzősére megfelelő módszer eddig nem ismeretes.
Elmegyek másodállásban orvosnak ..:)

7 megjegyzés:

Kata és Tommy írta...

Isten éltessen névnapod alkalmából kicsi lány.
Hatalmas puszit küldök:Tommy

Unknown írta...

Nagyon boldog névnapot kívánunk!:)
Ja, ez a négy napos láz ilyen. Dávid is túlesett rajta anno. Jobbulást a manóknak!:)
Blogunk:davefut.blogspot.com

Rebeka és Annabella írta...

Nagyon-nagyon boldog névnapot kívánunk!!!
Mielőbbi gyógyulást!

Hajni és Rebeka

Bogár és Gerti írta...

Isten éltessen kicsi lány!!!
Remélem szebbek lesznek a ruhák, mint amit a sors adott pettyes ajándék :-S
Puszi

Wiky írta...

Nagyon-nagyon boldog névnapot kívánunk!!! ;-) :-D

A pöttyöket meg kergesd el! ;-)

Sok-sok gyógypusza: Zsófi és Viki

Bianka és Karina írta...

Nagyon Boldog Névnapot Kívánunk Neked Cori!:))
Sajnáljuk,hogy beteg vagy,küldjük a gyógypuszákat!!Gyógyulj meg hamar!!
Puzsa!!

Névtelen írta...

Kicsi szívem, kicsi szám
boldog névnapot kíván!
Gyógyuljatok meg mielőbb mindketten. Ügyesen lépkedsz már Kori, igyekeznem kell, hogy utolérjelek.

Blogarchívum