2008. augusztus 10., vasárnap

8. hónap,+ 1 új szó


Képzeljétek, kaptam egy csudajó ajándékot, látjátok, egyedi pólóm van :-) Emiatt sem jöttünk napokig, mert folyton ezen dolgozott Anya, (hímzett nekem) és ma elkészült, másfél hétbe telt ugyan, de kész van :P Így már megbocsájtható a távollétünk, ugye? ;-)
De kárpótlásként teszünk fel új képeket meg vidit is.
Azt hiszem nagyban már elmondtam mi is történt az elmúlt 1 hónapban, az első szavam ugyebár a baba. Most minden és mindenki baba, folyton ezt mondogatom, nem unom meg :-) Ma délelőtt pedig kimondtam életem 2. szavát! -mama - Kicsit még döcögős ugyan, mert memére sikeredett, de nagyon mondom, egyszer majd csak mama lesz belőle :) Mama nagyon megörült amúgy, fel is kapott egyből, én pedig csak vigyorogtam rá :)
A labdámat már nagyon ismerem (video). Csücsülni már úgy ahogy tudok, de még nem ülök fel magamtól vagy ha igen, elég érdekesre sikerül. Felállásból már megy a guggolás, szeretek tornázni, és leguggolni tárgyakért, van mikor automatikusan felakarom venni a semmit a földről :-) Mindenen keresztül gázolok, úgy közlekedek, most már egyre kevesebbet esek, ennek nagyon örülnek a szüleim :) Márkó szobáját már csukott szemmel is megtalálnám :D Az ételt tekintve, valahogy Anyáé mindig jobban ízlik, mint a sajátom, a Mamáé meg annál is jobban, szeretem elcsórni tőle a zsemléjét, paprikáját, de bármi lehet a tálcán, engem nem zavar :-) Egyfolytában fiókozom, és minduntalan bajba sodrom magam :) elkezdtem pakolni is, de úgy mindent, erről van is kép...
Történt külső változás is rajtam: Már csak 1 copfom van, a fejem tetején, megszabadítottak a babahajamtól hátul, eltettük emlékbe a babakönyvembe :) Az alkatomra nézve pedig úgy néz, ki hogy kezdek nyúlni, mert lóg rajtam jelenleg minden póló.
Apa robogójának a hangját már nagyon ismerem, de ha elmegy egy motor a házunk mellett, akkor is felkapom a fejem :) A kiságyban a mellkasammal verve ugrálva tolom az ágyamat kifelé.. (No ez tényleg durva, csodálom, hogy nem fáj neki...) Nagyon szeretek kukucskálni a nagyágy alatt, mindig várom, hogy legyen ott valaki, aki visszakukucsol nekem :D
A pelenkázást még mindig úúúútálom, a fürdésnél csapkodom a vizet, a fürcsi végére úszik a fél szoba :)
Megtörtént az első utazásom is, elég jól viseltem az autókázást. Gyúrni is kell rá, mert megyünk jövőhónap végén a messzibe a Papához :-)
Más most nemnagyon jut eszembe, a lényeg, hogy ügyesedek :)
Tényleg napról-napra ügyesebb!-Anya


Dius! Köszönjük a hozzászólást, Téged merre lehet olvasni? :)


További szép hétvégét kívánunk Mindenkinek!


7 megjegyzés:

Marietta írta...

Drága Korina nagyon boldogságos hófordulót kívánunk. :) Gratulálunk a szóhoz. :) Nagyon nagyon ügyi vagy:)
Puszi Milán és Marietta

Rebeka és Annabella írta...

Sziasztok lányok!

Én csak ámulok, hogy amióta nem jártam felétek, mennyit ügyesedett Cori baba.
A póló is szép lett és egyedi!

Hajni és Rebeka

Dius írta...

Nekem nincs blogom, de már a babaszoba óta olvaslak titeket.
Tuti a pólód Cori!

Wiky írta...

Boldog hófordulót nagylány! Nagyon ügyes vagy!!! ;-) Új szó? Megőrülök! Anya nagyon büszke lehet rád! ;-) :-D

Tetszik a pólód! Nagyon ügya anya is! Ezt bizti tőle örökölted!! :-D :-D

Pusza: Zsófi és Viki

Toto és Nyucka írta...

Ez aztán tényleg egyedi póló. Nagyon szép lett!!!
Ügyes vagy,hogy már így beszélsz:-)
Boldog hófordulót!
Tommy

Rolcsika írta...

Boldog hófordulót, Kiskirálylány!
Tuti az egyedi pólót, Anájád nagyon ügyi.
Puszi: Rolcsika

E. Jucus írta...

Puszim!
Megnéztük ám a videót,Vilcsivel együtt,ha hallottad volna...Koji,Koji,egyfolytában ezt hajtogatta :D
Nagyon kis drága :D
Puszika Nektek

Blogarchívum