2008. július 1., kedd

Tegnap rávettem a férjecskémet, hadd menjünk mi is vásárolni vele a Tesco-ba :P Elvégre nők vagyunk, jár nekünk egy kis shopping :-) Sima ügy volt, Corimat megkajcsiztattam, kocsiba be, és már ment a brümm-brümm. Nagyon élvezte a kislányunk, úgy ült a babahordozóban, mint a nagyok, amíg ment alattunk a kocsi.

Lujzikámat külön bevásárlókocsiban toltam, míg Apáék egy másikkal mentek a nagy felefedező útra. Nagyon tetszett neki a dolog, megtalálta a kocsi támláját, és egész végig azt rugdosta, nem harsogott tőlünk az áruház... :D Úgyhogy ha nem is találtak minket, Cori segített, csak mentek a hang irányába :D

Sikerült a bevásárlás, lányunk igaz most nem kapott semmit, ruhát pláne, pedig nézegettük, de valahogy drágának találtuk még így is őket. Aztán Apa rohant felénk, hogy megvan a könyv! Egyből felkaptam a fejem, na jó mondd, de mennyibe kerül? Itt most a nagyon sokat említett és sok anyuka által magasztalt suttogó-ról van szó. Megvettük. Muszáj elolvasnom, érdekel, persze nem könyvből neveli az ember a gyermekét, arra nekem ott van az anyósom, Éva (ezer hála mindenért) ;)

Miután hazaértünk a naaagy bevásárlásból, a mama már nagyon odavolt, mi csinálhat az egyszem unokája. Örült is, mikor meglátta. Gyors fürcsi, kajcsi, és már aludt is a kicsikénk. Apát elengedtük sörözni :-) Én pedig fellapoztam a "Nagy Könyvet". Muszáj végső megoldást találnom Cori egy-két hetes korában elcseszett altatására. Mert keményen vedeljük a levét.. :P :(

Nah megyek, mert itt mászik az üvegasztal alatt az apróság, és fogdozza a lábujjamat :P

Íme a 2 fogacskánk. Szépen növekszik. Lehúztam Cori alsó ajkát az ujjammal, azért tűnik elsőre furinak.

3 megjegyzés:

Tündi és Luca írta...

Jajj,de írigyek vunk :P én még mindig fogatlan vok :$ Legközelebb vetess magadnak vmit :)
Puszi

Bius írta...

Kihagytak eddig a vásárlásból??
Ezt nem mondod komolyan!!:oNa ezentúl már bizti nem hagyod hogy ilyet tegyenek veled.:):))))
Jó gyorsan nőnek már a fogacskáid,és a mászásban meg egyszerűen már profi vagy!:)))
Az új rucik is nagyon csinik!!:))
Pusza!

Vilcsi és Jucus írta...

Babám!
Ha elolvastad elküldöd nekem is????
Nekem is jól jönne egy-két jótanács belőle:D Bár amit ismerek,aszerint nevelem a gyerkőceimet,de jó lenne elolvasni is!
Puszika

Blogarchívum