2011. augusztus 25., csütörtök

Augusztus közepe

Mire eltelik a nyár, csak visszajön a kedvem a blogíráshoz :)
Legalább ennyi idő kihagyásával van miről most írnom :D
Először is, tegnap voltam az óvodai szülői értekezleten. Igazság szerint csak azért vártam annyira, hogy megtudjuk végre, milyen jelet kap majd Cori :-)))
És a Napocskát kapta :-)))

A többi "rizsát" pedig már végighallgattam 3 hónapja is.. De amúgy nekem nagyon-nagyon tetszik ez az ovi, azzal is rohantam haza Corinához,
hogy szuper lesz, olyan lesz, mint a Sid, a kis tudós :-))))

A beszoktatást pedig szeptember 23-án kezdjük majd. Eléggé későn, de először a bölcsisekkel kezdik, aztán végül velünk, akiknek nem olyan sürgős, nem mennek vissza dolgozni stb.
Amúgy anyukákból nem ismerek senkit, max látásból rémlik 1-2 arc.
Itthon hol rendben van minden, hol nem. Cori dacol, de azért elvagyunk. Kapott tv-t a szobájába, így nekem sem kell a Minimax-ot néznem már végre :D Mert voltak bizony balhék emiatt. Csúnyán kiabáltam és üvöltöztem vele, hogy mit képzel magáról, még ő mondja meg, hogy én mit nézhetek illetve mit nem... De ennek már mint mondtam, vége :D
Amióta bent tv-zhet, Léna is egyre több időt tölt bent a nővérénél. No nem a tv miatt, hanem, mert nagyon szereti Cori társaságát. Most is bent vannak, nasiznak, én meg néha belesek, hogy minden rendben van e. :)
Léna fejlődik szépen, beszélget a maga is módján, gőgicsél, sokat megy-mászik. Még mindig nagyon nyugodt babóca. Már csak napi 3-szor szopik, meg amikor olyanja van, tehát max 4-szer.
Kilövettük a fülét is lassan 2 hete, kapott ő is szép fülbevalót. Még jó, hogy ilyen csak az életben 1-szer van, jó esetben. Annyira sajnáltam őt, mert olyan sokkot kapott szegényke. Még a vígaszcici sem hozott eredményt utána :( De szerencsére nem okozott nagy traumát nála, csak abban az 1-2 órában volt nyügi.
Növesztettünk fogacskát is, 3 db-bal büszkélkedhetünk már :-) Hol kisebb hisztivel jár, hol meg észre sem vesszük :-D Legutóbbi nem hisztivel jött, hanem szájba túrkálással evés közben, de más nem volt. Igaz, akkor nem is evett igazán meg semmit, hanem fogta, kivette a mámmát a szájából. Lehetett az darabos v. pépes. Azóta eszünk 2 kanállal. Már kicsit bánom, mert minden tiszta trutyi, még a bánatos atya úristen is :DDD
A nyarunk amúgy jól telik, meg jó is eddig. Sokat talizunk a barátnőkkel, fagyizunk, játszunk.
Márkóékkal már kevesebb a tali, de amikor úgy van ideje Évának, egyből jönnek :-) Ők is mennek oviba, szeptember elején kezdenek :-) Mindegyik gyerkőc nagyon izgatott már emiatt, remélem jó lesz ott nekik :-)
Biztos eleinte furi lesz a nagyobbik lányom nélkül itthon, de már nagyon itt az ideje, hogy menjen, fejlődjön. Mert én már nem igazán tudom megadni itthon azt, ami kell neki. Persze, mesélek, játszunk, de időm az nem sok van, ott a házimunka, a hugi, a pihenésről meg inkább nem beszélek.
De azért a Drágámmal néha eljutunk szórakozni, már az is valami. Jövő hónapban esküvőre megyünk, mondjuk oda jönnek a csajok is egy darabig, aztán amikor elfáradnak, viszem őket haza.
Nah azt a napot azért már várom, biztos jó lesz :-))

2 megjegyzés:

Juli írta...

Szia!
Babaszobás régebbi "ismeretségünk" van. Beni naplóját vezetem ott... Bejelöltelek féjszen, de nem jelöltél vissza... gondolom nem tudod ki vagyok :(
Nagyon szépek a lányok, sokat fejlődött Léna, mióta Babaszobán láttam róla képet.
Benim januárban kezdi a bőlcsit (decemberben tölti a 2 évet), és neki kifli lesz a jele... :)

Bianka és Karina írta...

Nagyon Boldog Szülinapot kívánunk az egy éves nagylánykának!:)
Pusza!

Blogarchívum