2010. január 31., vasárnap

Disznóvágás és takonykór


Szombaton, vagyis tegnap disznóvágást tartottunk :) Nagyon meg voltunk
elégedve a gyerkőcökkel, semmi hiszti nem volt, nagyban nézték a folyamatot :)
Azóta kérnek még egy malacot, annyira tetszett nekik :))
Reggel 8-kor hozták a cocát, mi pedig az ablakból néztük a lurkókkal, ahogyan perzselik. Csak ámultak :) Körülbelül 10 körül kimentünk velük a levegőre, mentünk velük egy kört a szépen hulló hóesésben :)
Mikor visszaértünk, már a malackánk darabokban volt, a gyerekek pedig nem akartak lemaradni semmiről :)
Meg is lett sajnos az eredménye, mert hiába voltak 3-4 réteg ruhában, éjjel már kicsilányunk nem tudott aludni, reggelre pedig mindkét apróságnak folyott az orra..
Úgyhogy szenvedőzünk.., de nem csak ők hanem a Drágám is.
Körülbelül este 6-ra végeztünk, sajnos történt egy kis baleset is, a legfinomabb része a malackának szétdurrant, a gyomra.. :(
Úgyhogy oda a jó kis házi sajtnak :(
Ettől eltekintve azért minden nagyon jól ment, a kölkök is tudtak alukálni egy órácskát délután, pedig bent töltöttük a hurkát-kolbászt a házban.

Remélem 1-2 nap alatt meggyógyulnak a gyerekek,
ráadásul a Szerelmem is utazik kedden Londonba.
De 3 hetente hazajön 1 hétre, az azért jó :)














2 megjegyzés:

andi írta...

sziasztok!
küldjük a gyógypuszikat!
Bogit nem lehetne elvinni egy disznóvágásra, mert annyira állatbarát, hogy totál kész lenne, hogy levágják, sajnálná nagyon..a mamiéknál vannak malackák és ott is azt kell neki mondani, hogy elvitték őket máshová és nem levágták őket:)
puszi Nektek!

Ildi írta...

Sziasztok!

Ilyen ügyes kis segítségekkel megy is ám a meló! Nóri is nagyon élvezte a disznóvágást, jó hogy még látnak ilyet is a gyerekek, igaz egyre ritkábban.

Jobbulást kívánunk! Puszi

Blogarchívum