2009. december 19., szombat

A 2. szülinapi buli :)

Nagyon jól sikerült :)
Corikával reggel elugrottunk a fodrászhoz, hogy szép legyen az ünnepelt, meg azért kicsit anya is :)
Nagyon jól érezte magát Szabinál is, bár már előre felkészítettem 2 nappal, hogy megyünk fodrászkodni, mert csinosnak kell lennünk a szülinapra :)
Kapott csillámos hajlakkot a frizujára, tette-vette magát :)
Itthon épp hogy tentére értünk haza, előtte még beugrottunk lufikért, aztán kedvencével, taxival haza :))
Hazaérve az új biciklije fogadta a szobába lépve, csak ámult, hogy -Húúúú :) Egyből fel is pattant rá, alig lehetett leszedni róla :)
Míg aludt, felfújtuk a lufikat, egy el is durrant a szobájában, de őt nem igazán zavarta, aludt, mint a tej :D
Mikor megébredt, nagyon örült a szines lufik látványának, és izgatottan várta a tortát :)
Megérkeztek a többiek is, ajándékozás után teljesen felpörögtek a lurkók, nagyon édik voltak :)
Aztán beléptünk a tortával, Corika teljesen lefagyott a tüzijáték látványától, és a gyönyörű tortától :)
Hozzá kell tegyem, hogy én ebben a percben is kész vagyok tőle, milyen ügyes az anyukám :)
A süti ízéről pedig már nem is beszélve :)
Szóval minden nagyon jól sikerült, és nagyon boldog vagyok, hogy ismét örömöt tudtunk okozni a mi kis Drágánknak :)
Jövő hónapban Veled, Ugyanitt, Márkó :)))
Cori és Keresztapuja, Cumi
A Mamától kapott szuper járgány :)
PostaMami saját kezűleg készített gyönyörű tortája
a gyönyörű kisunokájának :)

Nah, azért látszik a mi ajándékunk is, egy nagyobb és csajosabb fülbevaló
természetesen rózsaszín kövekkel :D








1 megjegyzés:

Kata és Tommy írta...

Gyönyörű vagy a képeken Cori. S az utolsó kép pedig nagyon klassz lett, ahogy ott ülsz apával és anyával. A tortánál pedig leesett az állam, hogy ilyeneket tud a mamád:-)
Nagyon szép ajándékokat kaptál.
Isten éltessen nagylány: Tommy

Blogarchívum