2009. május 26., kedd

Pancsi és vendégek

Vasárnap miközben Corika és Márkó nagy lelkesedéssel integetett a szomszédbácsinak a kapun keresztül, én pedig már majd meghaltam egy kis édességért, Anyukámék viharoztak be hozzánk a kocsival, és egy kis sütivel :D Olyan, mintha olvasna a gondolataimban, tök jó :P Úgyhogy megvolt az uzsonna :P

Tegnap, vagyis hétfőn előkerestük a kismedencét, és a csónakot, amiket felfújtam a lurkóknak, mert végre elérkezett az idő, hogy pancsoljanak egy nagyot :-) Márkó kitörő örömmel fogadta az új élményt, Cori kislányom, már valahogy kevésbé :S Egyszerűen nem akart belemenni a vízbe, csak toporzékolt. Aztán megmutattam neki, hogy először csak vizezze be magát, majd odahajolt a medence fölé, megnézte milyen a víz, és lassacskán sikerült megbarátkoznia vele. De nagyon lassan. Nem is értettem mi a baja vele, hisz' Ő is nagy vízicsibe, akárcsak a bácsikája. Aztán végül nagy pancsit csaptak, de lánykám hamar távozott a vízből, sógorkám még élvezte egy darabig :-)

Délután vendégeket vártunk, barátnőmék jöttek látogatóba, aztán a dédi is befutott, meg anyukám hozott fini cseresznyét. Nagyon elvoltak a lurkók, Márkó nagyon kinyílott, sokat dédizett és Judittal meg Gagával is barátkozott. Corikámról nem is beszélve :) Közben homokoztak egy nagyot :-) Corika kapott egy babát Judittól, aminek az lett a vége, hogy megfürdette a homokban :D Amúgy Juditnak az esküvőjén voltunk tavaly, ők is nagyon szeretnének már kisbabát, remélem hamarosan összejön nekik :-)

Szerencsére az alvással most nincsenek gondok, sőt, este mikor heverészünk az ágyon, Corika végigsorolja a napját, a dédit, mamát meg apát mindig beleveszi :-) Tegnap mondtam neki sóhajtva, hogy "Hhhh, nemsokára jön haza Apa!" Azóta ő is sóhajtozik, nagyon cukor :-)

Reggel kicsit morci voltam, mert lánykám már fél 6-kor kukorékolt... Ennek tetejébe este nem tudtam beszélni a Drágámmal sem, mert szarakodik 2 napja a netünk.. Mindegy, gondoltam lefekszem akkor időben, dehát még így sem igazán tudtam kipihenni magam. Ez van :S

Délelőtt anyukámmal randiztunk, vett nekünk pelenkát, nagyon rendes. Utána kértem holnapra időpontot a sebészetre, mert meg kell nézetnem a térdemet. Remélem nincs semmi komoly vele, majd holnap kiderül.
Hazafele kivettem Corit a kocsiból, és tolta a pelenkáját :-) Nagyon élvezte. Anyusom mondta, hogy vegyem, ki, hátha így felélénkül, mert már kezdett kómálni. Hát felélénkült, az tuti, alig akart lefeküdni délben :-) De azért elaludt, sőt, lassan kel is.. :-)

Apaaaa, nagyon várunk már haza, már csak pár nap!! Remélem hamar elrepül! Mondjuk a szombatom kemény lesz, esküvőre sminkelek sok-sok embert, de már azt is nagyon várom :-)

Éééés a képek











2 megjegyzés:

Bianka és Karina írta...

Már kész nő vagy Cori!Eszméletlen csini vagy!:))

Biztos majd a pancsiba is bele jössz!:)))

Pusza!

Kata és Tommy írta...

Szerintem nemsokára ráérzel a fini pancsi ízére és anyukád ki sem tud majd szedni belőle:-)
Olyan édesek vagytok együtt és anyukád amikor a sógoráról beszél édesanyával mindig kuncogunk egyet.
Annyira cukik vagytok :-)))))
Puszi Nektek:Tommy

Blogarchívum