2009. május 21., csütörtök

Napjaink

Sikerült talán összeszedni a gondoltaimat, és megpróbálom öszefoglalni a múlt napokat. Tehát kedden elkísértük Márkót szurira. Nagyon nagy mákunk volt, mert oda se értünk, mehettek is be a doktornénihez. Megmérték,
11.300 gramm
megvizsgálták, szerencsére ez a takony csak szezonális jellegű, sőt, már el is múlt. Megkapta a prevenar 2-őt is végre, most nem volt selejtes, sőt, csak Márkóra várt a szekrényben 1 hete :-) Sajnos eltörött a mécses, nagyon sírt a Sógorkám, még a játék sem vígasztalta meg, amit kapott, így ott is maradt a rendelőben. Eközben mi kint vártunk Corival és Anyusommal. Azt hitték mi is bemegyünk, kérdezték, hogy Korina nem jön be? Hát ebből a körből most inkább kimaradnánk, de 3 hét múlva szeretettel várnak minket :S :D Pedig megnézte volna a doktornéni, de sírós időszakát élte a kiscsajom, úgyhogy ezért sem vittem be.
Miután hazamentünk, Márkó kapott kúpot, mert belázasodott, de utána szerencsére nem volt semmi. Délután pedig megérkezett a már nagyon-nagyon várt homok! :-) Jobban örültem neki, mikor megláttam, mint ők :P Azóta pedig előszeretettel homokoznak, nagyon cukik :-)
A nagy melegre való tekintettel du 4-kor indultunk el Anyukámhoz, ahol nagyon elvolt Corika. Vitte a kis retiküljét a karján vagy épp a kezében, ahogy gondolta, én pedig figyelgettem, hogy Úristen, mekkora már a lányom, kész nő!!!
Sokat labdáztunk, mamázott, dédizett, de most inkább mama :-) Aztán beugrottunk kicsit megpihenni, ő pedig megtömte jól a pocikáját eperrel :-) Nagyon szereti :-)
Hazafelé csak úgy csacsogott, meg nasizott, mire hazaértünk, jól elfáradt, nem is kellett noszogatni az alvással, fürcsi vacsi, tente. Igaz, nem porszívóztam ki az orrát, és a redőnyt sem húztam le neki, próbálgatom kitalálni mi lehet a baj.. De egy szó nélkül elaludt, én pedig örültem, mint majom a farkának :-)

Márkónál tegnap már kevesebbett kellett porszívózni, Cori abszolut NEM-mel reagál, csóválja a kis fejét. Talán emiatt is aludt el nehezebben tegnap, bár nem biztos, mert egy hatalmas sírós-üvöltős hiszti után kivettem az ágyból, kijátszotta magát, majd önként dalolva elment aludni. Nem tudom hova tenni ezt a nemalvást... Márkónál tök oké este. Délután már kevésbé. Van még mindig, hogy 20 perceket alszik, aztán fél 5-kor már menne fürdeni :-) Szerencsére, nálam nem volt ilyen, amikor nem volt itthon Éva, letettem őket aludni egymás után, és 1 órát mindig kumtak :-) Mondjuk ez le is lett beszélve velük :D

Sógorkám megint fogzik, ömlik a nyál a szájából. 12 foga van már, de azért jól megszenvedett velük ő is. Szeret nagyon enni, de van mikor napokig semmi, és este pótolja, Corival együtt. Nagyon megindult a beszélőkéje és a mászókája is :D Folyton felmászik a székre, ha rászólunk, hogy nem szabad, legtöbbször megérti és leszáll, de van, hogy nekünk kell leszedni, olyankor nagyon-nagyon durcás lesz :D És toporzékol :D

Nagyon dolgos egy legény, kiviszi a szennyest, a pelenkát, hozza-viszi a partfist napjában többször, és segít Anyujával megfőzni, amikor éppen úgy gondolja, hogy nem alszik :-)
Még mindig nagyon anyás, mondjuk szerintem ez az 5 nap anya nélkül így nem volt vészes neki, csak miután meglátta Anyukáját az 5 nap után, akkor feldolgozni lehetett nehéz neki. Van, hogy egy rosszabb napja van és cicizne, holott már vagy fél éve abbahagyta a szopizást. De ez biztos természetes dolog, nem igazán ütköztünk meg rajta.
Tommyéknak üzenjük, hogy Márkó mindig szőke volt, csak most hogy sűrűsödik a haja, egyre szembetűnőbb :) Egy kis szőke herceg tényleg!
Megyek, mert itt kergetőznek körülöttem :-)
Egyre jobban kijönnek egymással, ez a fejlécen is remekül látható.
Szívesen megnézném őket úgy 20 év múlva.. :-)
Bízom benne, hogy ez a szeretet mindig megmarad majd kettejük közt :-)

2 megjegyzés:

Szabianya&Nórika írta...

sziasztok!Cori nagyon szép csajszi lettél már nagyon rég láttalak.meg persze anyát is.Leszámitva a takonykort remélem jol vagytok.puszi nektek és persze a szöke hercegnek is

Bianka és Karina írta...

Jajszegény Márk.Nem elég a taksi,még szuri is.:PPP
Reméljük már jól van teljesen.:))
Én is éppen a napokban kaptam homokot itthonra.:))
De láto,ti már nagyon benne vagytok.:))

Pusza!!

Blogarchívum