2009. május 7., csütörtök

Allergiás roham

Rohadt nehéz, kellemetlen napon vagyunk túl, de leginkább nem én, hanem Éva. Allergiás rohama volt(van), bőrviszketéssel és hólyagokkal kísérve.
Hogy mitől?
Tegnap este bevett 2 Saridon tabit, mondván, fáj a feje. A fejfájás az elmúlt, de rá 15-20 percre rá, elkezdett hólyagosodni a csuklója, majd a karja, aztán a nyaka, a szeme is bedagadt, és így tovább... Eléggé megijedtünk, gyors bevett egy kalcium injekciót, amiből éppen hogy csak volt talán fél ampullányi. Nem ért semmit. Mivel már este volt, gyerekeket letettük, nem ment fel a kórházba, mert piszok nehezen aludt el Márkó, ráadásul tegnap fogláza volt, megint 39.2.. Aztán tente alatt sugárba kihányta a kakaót. Úgyhogy Éva saját felelősségére úgy döntött inkább megvárja a reggelt. Addig nem kellett várni, mert éjjelre bedagadt az egész arca, hajnalra pedig már azt se tudta hányjon e szegény vagy vakarózzon.. Naggyon durván viszket az egész teste mindenütt, borzalmas, hát még a látvány.
Reggel 8-kor elugrottam gyors a közeli gyógyszertárba de szinte elzavartak onnan, mert mit akarok én a pezsgőtablettával, ide vagy infúzió vagy injekció kell, de vény nélkül azt ugyan nem adnak. Úgyhogy gyors gyerekorvos, hátha. Mire rájöttem, hogy jaa nem szerda van, hanem csütörtök, délelőtt nincs rendelés. :S
Kétségbeesetten hívtam anyusomat, hogy mi a bánatos rossebbet csináljak, akivel összefutottam utána a városban és együtt felmentünk a házidokimhoz, pont rendelt. Kiirattam ami kell, aztán hívtam egy taxit. Mire hazaértem, Éva még mindig kritikus állapotban volt, gyors bevett 2 ampulla kalciumot, ami 10-15 percig enyhítette a viszketést és a hólyagok kialakulását, utána pedig újra kezdődött minden előröl. Megivott még 3-at persze nem egybe, de semmi javulás.
Bújtam a netet, vény nélküli antihistamin után kutattam, de hiába. Anyum hívott, hogy miújság, aztán nagyon rendi volt megérdeklődte mikor van háziorvosi ügyelet. (Jah mert Éva dokija sem volt, ill megváltozott a rendelési ideje)
4-re mentünk a kórházba, addig én kint voltam a lurkókkal, míg Évát megnézték. Átküldték egy másik rendelőbe, hogy újra megvizsgálják, mert ügyelet később volt csak, addig meg nem adhatnak szurit. Igen igazunk volt, mindez a Saridontól jött ki, és nagyon nagy mákja van Évának, hogy nem vett be többet belőle, mert akár májkóma is felléphetett volna, meg légzésleállás. Mondjuk reggel nehezen kapott már levegőt. Megkapta a szurit, valami D betűset aztán írtak fel neki antihistamint.
És soha de soha többé nem vehet be paracetamol hatóanyagú tablettát. Pedig ő sosem volt allergiás semmire. Panadolt szedett (szedtünk) terhességünk folyamán végig, meg most is mikor betegek voltunk nemrég.
Most már itthon vagyunk, bevette a tabit is, de nem érez javulást, ugyanúgy jönnek ki rajta azok a
sz@rok. Holnap is mennie kell még injekcióra.
Remélem nem lesz baj..
Mindenesetre a Saridon.. kuka..
(A gyerkőcök jól vannak hál'Istennek, már alszanak,
nem csoda, 3 órás túránk volt)
Holnap jelentkezem.

4 megjegyzés:

Bogár és Gerti írta...

Miért nem egyenesen kórházba mentetek???
Mindegy végül, így esett a nagy eset, már csak gyors javulást kívánok, mert baromira rettenetes. Tudom... bár nekem szerencsére a hólyagok lemaradtak mindig...
Minden jót Márkónak is és AnyósPajtinak is!
Puszi

Marietta írta...

Hú ez szőrnyű. :O:O Gyors javulást kívánunk!!! Szerencse hogy nem lett nagyobb baj.
Puszi Milán és Marietta

Wiky írta...

Remélem ezerszer jobb a helyzet!!! ;-)
Szerencsétek volt, hogy nem lett nagyobb a baj! :o

Gyógypuszák repülnek Évának!

Szép hétvégét nektek!

Pusza: Viki

Rebeka és Annabella írta...

Nem semmi!
Az a baj az alergiával, hogy nem tudhatjuk mikor alakul ki, bárkinél bármikor bármire kijöhet.
Drukkolunk, hogy mihamarabb rendbejöjjön anyósod! Jobbulást neki!

Blogarchívum