2009. április 11., szombat

Hétvége, Húsvét :)

A hétvégénk megint szuper volt, persze még nincs is vége :-)

Reggelenként bevásárlunk a piacon, mire hazaérnénk, a 2 lókötő bealszik a kocsiban általában :D Úgyhogy mire még bevisszük őket utána az ágyukba, az is jó tud lenni.. :P

Délután pedig indul az udvarozás meg az ereszdelahajamat :-) Most sem volt másképpen :-) Jöttek megint Gicáék is, egy hatalmas zsákkal érkeztek, benne telis-tele ruhákkal. Mondjuk múlt héten is jó nagy pakkal jöttek :-) Kösziii, tökjók a rucik, már száradnak ;-)

Szóval elvoltak a gyerkőcök, örültek Krisz látványának is, persze kellett kicsi idő, hogy újból megbarizzanak vele :) Még bújkált velem a sátorban is :P

Apáink is megbeszélték Németországot, kedden indulnak majd. Ha úgy van, 2-3 hetente hazajárnak, majd a pénztől függ ez. Mondjuk Krisz már 1 hónapja ott van, és bejön neki, remélem az Uracskámnál is hasonlóképp lesz :-)








Most lesz 1 éve, hogy itt lent lakunk, amit nagyon szeretek, de nem csak én :-) Pont Húsvét napján költöztünk :-)

A nagy sikerre való tekintettel megismétlem a tavalyi verset :-)

Boda Margit: Húsvét


Elindult két titye-totya,
Csupa pihe kicsi kacsa!
Sárga volt ruhácskájuk,
Friss, modern a frizurájuk.

Tavasz volt! Szép húsvét reggel,
Számoltak a vendégekkel.
Rendbe hoztak udvart, házat,
Sonkát főztek több mint százat!

Készült a sok hímes tojás,
Ajándéknak nem is kell más.
Kacsamama mosta, főzte,
Hápi fia festegette.

Várta őket sok-sok gyerek,
Vidám, ünneplő emberek.
Hímes-tojást osztogattak,
Közben jókat falatoztak.

Eljárták a kacsatáncot,
Imádták a vidámságot!
A kis "Hápi" dalolgatta,
Bárcsak mindig húsvét volna!

Boldog Húsvétot Kívánunk,
Minden Kedves Olvasónknak és Barátunknak!

2 megjegyzés:

Marietta írta...

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!:)
Puszi
Milánék

Bogár és Gerti írta...

Áldott, békés ünnepet kívánunk!
Puszi

Blogarchívum