2009. április 5., vasárnap

Hétvége és 3 gyerkőc :-)

Már nagyon vártuk a szombati napot, mert Gica barátnőm jött látogatóba a kisfiával, Krisszel.
Pénteken is szuper időnk volt, sokat udvaroztunk kint, közben gyors bedobtam egy törölgetést, mert leesett, hogy hoppá, holnap vendégek jönnek :D Így előrébb hoztam a takarítást legalább... Szóval eljött a szombat :) Kint voltunk szinte egész nap :-) Reggel 2 motor fogadta a gyerekeket a nappaliban, nagyon tetszett nekik :) Sajna még éppenhogy leér a lábuk, Corika már teker vele néha, Márkót még nem igazán érdekli, csak nézegeti. De megvan Húsvétra az ajándék, ez a lényeg, és majd előbb-utóbb, le sem lehet róluk szedni őket úgysem :P
Kb déltől döntöttünk úgy, hogy kinézünk az udvarra, nagyon elvoltak a kölkök, én pedig már alig vártam Kicsi Kriszéket. 2 után megérkeztek :-) Mivel utoljára tavaly májusban taliztunk, jó volt végre látni őket, de meg kell, hogy mondjam, Krisz arca nem változott semmit :-) Nagyon szép kisfiú, kislánynak sem lenne utolsó. Szóval elkezdődött az ismerkedés, ami elég érdekesre sikeredett, mert mind3 gyerkőc tartózkodó volt egymással, de végül hamar összecsiszolódtak. Márkónak kellett leginkább idő, hogy elfogadja az új helyzetet, egy darabig ki is kerülte az új fiúcskát. Kicsikét sajnálom, hogy nem igen tudtunk dumcsizni Gicával, mert egyfolytában a gyerekeken volt a szemünk, hol az egyik ment bóklászni, hol a másik, de nagyon örültem, hogy itt voltak!! Végülis msn-en rengetet beszélgetünk :-)
Az idő hamar elment, én pedig hullácska lettem nap végére, pedig hol van még a nyár...!! Lurkóink is kidőltek már korán, este fél 6 körül jöttünk be az udvarról,
7-kor már aludtak :-)
Barinőmmel megbeszéltük, hogy amint tudnak jönnek, de persze mi is meghívottak vagyunk hozzájuk, reméljük minnél hamarabb össze tudjuk egyeztetni!
A mai napról inkább majd holnap, mert Férjecskémmel turnézni voltunk mi marhák még tegnap, és eléggé elfáradtam.. :DD De jól esett, valljuk be ;-)
(a macskajajj már nem... :S)
Nah, következzenek a szupi fotók :-)

4 megjegyzés:

Marietta írta...

Klassz hétvége:) A képek is nagyon jók. Látszik milyen jól éreztétek magatokat:)
Puszi Milán és Marietta

Wiky írta...

Szupi kis napok voltak! Használjátok is ki a szép időt!!!

Pusza:. Zsófiék

Tündi,Luca és Zsombi írta...

Jó kis hétvégétek volt!:) Nagyon aranyosak a ygerkőcök ;) És Corinak az a sapi,nagyon csini benne!:)
Klasszak az új járgányok is :)
Puszi

Bogár és Gerti írta...

Betyáros egy hvg volt ;)
Puszi

Blogarchívum