2009. február 16., hétfő

Szijja Szivem!
Miután tegnap nemigen volt kedvem blogot írni, ma pótolok :-) Persze ezeket a képeket Te már láttad, meg a vidiket, legalábbis a tegnapiakat :-) Sebaj, megnézed újra :-)
video
video
A tegnapi nap nem voltam valami kicsattanó formában, nah ez a gyerekekről nem mondható el :-) Délutánra már én is helyrejöttem agyilag meg lelkileg, felmentem ugye az Anikóhoz, feltelepíteni az adós progit, kicsit beszélgettünk, sütiztünk, ez helyretett :-) Úgyhogy Corikával is minden okay volt így, olyan volt, mint egy kisangyal, simán elaludt, semmi hiszti, bár mikor letettem, jól telerakta a pelenkáját, mondogatta is, hogy kaka :D Gyors tisztába tevés, aztán alukált is. Éééés!!! Éjszaka csak megsimiztem a buksiját, mikor megébredt, és visszalaudt! Nem kellett tea!! :-) Haladunk, bár hova, azt még nem tudom :-)
Reggel viszonylag korán ébredt, 3/4 7-kor már csicsergett, úgyhogy odavettem magamhoz, rátettem a hasamra, és rámborult úgy, ahogy mikor még pici volt :-) Hogy örült nekem :-) Pihengettünk úgy kb 2 percet, aztán lemászott rólam, és indult a nap, reggeli, játék, aztán 10-re futottam a Szabinához :-) Örült nagyon az ajándéknak, tetszett neki a hajpánt, azt mondta rá is adja majd a kislányára, ha hazamegy :-) Én pedig szöszi lettem, nekem nagyon tetszik, remélem majd Neked is :-)
Mikor hazaértem a szépítkezésből, 2 kezemben szatyorral meg pelenkával, mert utána még shoppingoltam ugye :-) Szóval Márkó rendesen megnézett magának :DDD Úgyhogy Szabinak üzenem, hogy Corika semmiféle változást nem vett észre, csak Márkó :D
Az előbb kivittük őket picit sétálni, de nem maradtunk sokáig kint, mert eszméletlen hideg van. Most épp kakaóznak, Márkó sikeresen el is szunnyadt. Cori meg még mondja-mondja... :-)


3 megjegyzés:

Nóra írta...

Aranyosak a videók! Milyen jó nektek, hogy ilyen klasszul el tudtok játszani.:)
Tuti anya haja, jól áll neki a szőke haj!

Bogár és Gerti írta...

:) Dögös anyuka vagy ;) s milyen bátor, hogy a kanapén mertek fürdetni :-P ... én már a szobában sem régóta :-P :-D ;) Nem vízálló a tapétánk ;)
Puszi

andi írta...

sziasztok!
nagyon szuper lett anya haja:)
édes Cori, ahogy segédkezik Márkó fürdetésénél..
nagyon jó, hogy vannak egymásnak,azt hiszem egy szülő sem tud pótolni egy a gyerkőcével egy idős társat, barátot, szövetségest:)

Blogarchívum