2009. február 27., péntek


Szijja Édes!

Sajnos nem ébredtünk túl jó napra. Márkó éjjel hányt, és reggelig fent volt. Majdnem, hogy csak 40 fokos láza volt, végül a lázcsillapító kúp levitte neki 38.2-re. De egész nap csak kóvájog, inni épp, hogy iszik, enni semmit. Jög a foga. Eszméletlen csúnya az ínye. Vagy 4 jön egyszerre neki...
Én meg voltam anyumnál délelőtt, kicsit beszélgettünk, meg megreggeliztünk, aztán elmentünk a boltba meg a gyógyszertárba, segített ezzel-azzal, nagyon rendi :-) Mikor hazaértem, még kislányunk is a délelőtti szunyát nyomta :-) Aztán ügyesen evett, játszottunk, de nem vittem ki az udvarra, inkább bent maradtunk.
Márkó most aludt el (du. fél 5-kor)
Viszont Corika fél 4 óta alszik, mondjuk már a földön fetrengett, gondoltam beteszem kakaózni az ágyba, hát el is szunnyadt aranyom. Remélem, hogy csak fáradt volt, és nem lesz beteg. Csak mert sírdogált gyakran, sokszor bújt hozzám, cipelni kellett. Bár napok óta bújik, tök aranyos :-)
Én is pihentem kicsikét, aztán megébredtem arra, hogy zizereg a telóm. Az a pszichopata nő hívott :S :D Odadtam anyudnak, hogy beszéljen vele :D Erről majd este bővebben.
Később
Már alszanak a gyerkőcök, amúgy Corika csak alukált egy nagyot délután, nem beteg :-) Mondja ám, hogy kakas, meg, hogy kukurikú :-) Igaz még nem 100%-osan kiejtve, de nagyon megy neki :-)
Márkó még mindig lázas. Felszakadt az ínye, mert Corikával ajtóztak, és Corika becsukta az ajtót, ő meg a másik felén volt :S Utána meg ment a hasa :( Kapott smectát, csak igya is azt a teát, met különben nem hat :S
Nah, mára ennyi, remélem holnapra jobb hírekkel szolgálunk. Jaa, holnap is melózom, de most itthon.
Szeretlek, Hiányzol!! csók


(Úgy néz ki, hogy Apa hazaérkezése 1 hetet csúszik, mert sok a munka.. :S) Úgyhogy csak várunk és várunk, de kitartóan! :))

3 megjegyzés:

E. Jucus írta...

Jaj,mennek a gyógypuszik Márknak,reméljük semmi komoly,bár most ilyen virus van sajna,mi már 1 hónapja túlestünk rajta :( Reméljük Cori nem kapja el...Millió puszi Vigyázzatok magatokra! :)

Eszti írta...

Na látjuk,ti sem úsztátok meg!Mi is ezzel szenvedünk,az egész család ki van dögölve!És ráadásul Márknak még a fogacskák is bezavarnak!Mennek a gyógypuszák!Vigyázzatok magatokra!

Bianka és Karina írta...

Jaj szegények.:((Reméljük nem lettetek mégjobban betegek,hogy nem írtatok azóta.:)))
Küldjük a gyógypuszákat!:)Gyógyuljatok meg hamar!:))
Szegények,ez szőrnyű lehet,hogy mindíg elhúzzák ezt a hazajövetelt.:(((
Pusza!

Blogarchívum