2008. május 7., szerda

Mindent lehúzok korszak :)

Elkezdődött Corinál az, hogy mindent magára húz, a párnát, a takarót, a lepedőt, a pelust, mindent, ami a keze ügyébe kerül :) Tegnap a babahordozóból szedte ki a huzatot, de nagyon óvatosan ám, a szeme sarkából nézte, hogy figyeljük e :) Nagy zsivány a csaj! Viszont amit magára rak, azt már nekem kell róla lehúzni, mert különben eljátssza, hogy nem kap levegőt, és a végén már nem csak játék lenne az egész. Úgyhogy szerintem hamarosan meg kell válnunk a baldachin-tól is, rövidesen azt is fel fogja fedezni tuti :) Egyébként a csajomnak hőemelkedése volt ma délutántól :( A fülének már semmi baja, (köszönjük szépen a sok hozzászólást)melegítettem neki esténként, nem veszem észre már, hogy odakapna. Úgyhogy lehet ez is a fogacska miatt van? Jól megszenvedünk vele mi is akkor. Mert nemigen akar kibújni, pedig eskü annyira érzem az ujjammal, olyan, mintha kint lenne, már múltkor is írtam. Szóval kapott lázcsillapítót, remélem okays lesz holnapra. Apropo, holnaptól sportkocsizunk :) Apa ma kicserélte nekünk a narancs-kék mélykocsit a sportrésszel :) (A másik még mindig leneylonozva van a tárolóban... )Tökfuri még így, de bizti jól ellesz benne Cori, mert imád nézelődni. Ha meg nem akar, akkor el lehet dönteni teljesen vízszintbe és alukálhat :)



Nézzétek mit kaptam! (Cori) :)


7 megjegyzés:

Unknown írta...

Tuti a csuka!:-)
Szerintem még sokáig azért ne ültesd a csajszit, bár tudom, hogy nehéz őket irányítani.:-) Dávid is szeretett nézelődni a kocsiból mikor pedig még önállóan ülni se tudott.
Jobbulást neki! A fogak sok galibát okozhatnak!:-(

JucusMakeUp írta...

Még ő sem ül önállóan, nem is célom az ültetés, én is rövid időre teszem csak be. :) Már jobban van, itt virgonckodik :) Majd jövünk a képekkel :)

Kata és Tommy írta...

Nagyon szuper a cipellő.
És biztos jól fogod érezni magad a kocsiban.
Most már kíváncsian várjuk a képeket is.
;-)Tommy

Névtelen írta...

Csini a cipőd! Én nem igazán viselem el magamon. Én is imádok mindent húzogatni, legfőképp a rácsvédőmet tépkedem. Úgy látszik ez egy ilyen korszak! Anya nekem is felemelte a kocsim háttámláját, és így jobb. Lehet, hogy mi is elővesszük hamarosan a sportrészt. Várjuk a képeket!Sok puszi, Lempel Nóra

E. Jucus írta...

Nagyon csini kiscipőőő:)
Csuda csini leszel benne:D
Puszika

Erika írta...

Nagyon aranyos a kiscipő!
Jobbulást a leányzónak, mennek a gyógypuszik!
Puszi!
Karakas Vili és Era
:-)

Bianka és Karina írta...

Jaj de csini a cipellőd.:))
Mostantól akkor láthatod a szép világot a kocsikádból.:))Klassz lesz ám,majd meglátod.:))
Örülök,hogy fültéren jobban vagy,a láza meg küldjük a gyógy pusszancsot!:))
Pusza!

Blogarchívum