2008. május 15., csütörtök

Béka

Hihetetlen volt a mai nap, Corim ismét rákapott a sikítozásra, fél 6-kor kelt ismét, amikor mi még nagyban alukáltunk volna. Illetve csak én :) De rájöttem a koránkelés titkára! Apától akar ilyenkor elköszönni, mielőtt megy dolgozni :) Most már csak abban reménykedünk, hogy hétfőn tovább húzza a lóbőrt majd, mert csak reggel 8-ra megy :P Szóval sikítozásból és hisztiből állt a napunk, nem ismertem rá, pedig alapjáraton hisztis a kiccsaj, nah de ennyire? :) Egyébként a városba menetel ismételten okays volt, nézelődött sokat, azzal nem volt gond. Sőt, bevittem a DM-be, a régi munkahelyemre, vettünk ezt-azt, gondoltam megmutatom a volt kolléganőimnek a Tündérkét. Hát mit mondjak, elolvadtak tőle. :) A Skálában pedig imád nézelődni, tegnap ráköszönt egy ott dolgozó bácsira, miközben pakolta a hűtőbe a húst :"Hhö!" Bácsi meg nem volt észnél, mondta neki, hogy szia :)
Gondoltam délután, mire Cori kihisztizte magát, és elaludt, hogy én is alszom egy-két órácskát. De csak szerettem volna, mert rá pontosan egy óra múlva nyöszörgött a kisasszony, én meg mint a mosott
sz@r, úgy ébredtem... :) No sebaj, majd bepótolom éjjel.
Kajaügyben meg úgy állunk most kéremszépen, hogy Cori nem komálja az üveges bébiételt, eddig talán 3-szor kapott, de asszem utoljára. Úgyhogy főzikélünk mi neki, azt szívesen megeszi, úgy látom rajta. Pár első babás kismama társam azt mondja, hogy májat még nem szabad adni a bébinek. Csirkemájat sem? Kizárólag azt kapott eddig a Lelkem kétszer, rizzsel. Nagyon ízlett neki. Van bébiételben is májas kaja üvegesben, csak emiatt néztem furin. De persze óvatosan kell bánni minden kajcsival, mi is nagyon odafigyelünk a részletekre. Valamelyik nap meghalta magát a turmixunk, holott, csak a babának turmixoltunk vele eddig. Belefolyott a motorba a cucc. De Apa ismételten leleményes volt, kiszilózta :) Úgyhogy addig kapott az Édesem üveges kajcsit, de szerencsére már működik a gépezet, jobb, mint újkorában esküszöm.
A napunk úgy végződött, hogy elaludt már 8-kor a lányom Apa karjaiban, én meg elmentem mosni. (Mi volt a BK-ban, valaki elmondhatná..?) Mire végeztem, fél 10 múlt, még bekentem a férjecském hátát, mert nagyon fáj neki, de már aludt. Ezután mindig le kell mosni alaposan a kezemet, mert nagyon erős hatóanyagok vannak a krémben, úgyhogy visszaviharoztam a fürdőbe.. Nem kis meglepetésemre összefutottam egy BÉKÁVAL!! De hogy honnan került elő nem tudom, csak néztem nagyokat, aztán kiraktuk az udvarra, ott mégiscsak jobb neki, meg nekünk is :)
Holnap ballagásra megyünk, Corit full csajosba öltöztetem, eldöntöttem. Sőt, új image-e is van már neki, majd meglátjátok ;)

3 megjegyzés:

E. Jucus írta...

Nagyon kivik vagyunk erre az új image-re:)
Ja,és sztem csirkemájat adhatsz neki nyugodtan!
Cori!Hagyd Anyát egy kicsit tovább aludni!
Puszikálunk Benneteket!

Livi írta...

BK...gondolom Barátok közt...Hát kb. 10 évig néztük,aztán nem. Megint rákaptam, de tegnap este Apa pont elkapcsolta a tv-t így sajnos nem tudom elmondani mi volt benne...ezzel most jól ki vagy segítev, igaz?:-D Béka....ez jó..én biztos visítottam volna...ez egy új szokás nálam. Amint meglátok egy "életveszélyes állatot" rámutatok és segítságárt kiáltozom:-DDD ...és Apa jön és megment...persze szólt,hogy a légynél uralkodjak magamon:-DDD Várjuk az új image-t:-) puszi Maki és Livi

Bianka és Karina írta...

Egyszer már hozzánk is bejött egy béka,még jó,hogy Apa nem fél tőle.:))
A bébikaját Én sem szerettem míg kissebb voltam,de mostmár néha megeszem.:))
Hát ez a máj,szerintünk,még korai,de Te tudod.A bébikajcsikba azért van,mert a babának nem megfelelő anyagokat kivonják belőle.
Pusza!Bius

Blogarchívum